Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

a lemezt, tiszta fülekkel, tiszta körmökkel mentem az iskolába! Ez véletlenül igaz. Egymással versenyezve parádézott velem anyám, nagyanyám. Két varkocsba fonták a hajam, piros masnit kötöttek a végére, porcelán keménységű fodros, csipkés köténybe csomagoltak, úgy festettem, mint valami olcsó bazári giccs. A lányok kinevettek és csúfoltak, Pali bácsi később megmagyarázta: Az ember olyan pszichikai alkat, hogy már gyermekkorában gyűlöli azt, aki valamilyen formában kirí soraiból. Éppen ezért nem szerettem magamon én sem a sok cifraságot, gyűrtem a kötényemet, borzoltam a varkocsaimat. Akkor kezdett elterjedni családunkban a meggyőződés, ami máig is tartja magát, hogy hanyag és rendetlen teremtés vagyok. Természetesen növendékeimnek mindezt nem fogom elárulni, azt mondom inkább, hogy ,,A tisztaság fél egészség", „Ki mint veti ágyát..." és „Aki másnak vermet ás, maga esik bele". A bezzegeket is elhagyom. Kitalálok valamilyen új szöveget, mellyel saját tökéletességemet mikroszkópszerűen felnagyíthatom. Az is meglehet, hogy őszinte leszek. Bizony, drágáim, prédikálom, én éppen olyan kis haszontalan, semmirekellő voltam ebben a korban, imint ti vagytok. Örültem, ha meglóghattam valamilyen feladat elől, bőgtem, ha mosakodásnál a szappan csípte a szemem, és ha kutyát láttam az utcán, ráöltöttem a nyelvem. Igen, igazat fogok beszélni. Elmesélem, hogy az élet ilyen meg olyan, éppen azért embereljétek meg magatokat, tanuljatok, mert. .. Istenem, elég sematikusan indul... de talán mégsem lesz olyan unalmas, mint az a sok bezzeg. Egy bizonyos, idejekorán szétfoszlatom a rám bízott srácok illúzióit... Jaj, dehogy foszlatom! Csak az hiányzik, hogy megint valamilyen botrányba keveredjem. Hiszen úgy sorakoznak mögöttem a botrányok, mint kilométerkövek az országúton. Karambol ugyan csak kettő volt, de volt egy „cirkusz" meg egy „zűr", ezek emlékezetesek maradnak számomra, amíg csak élek. Igaz, nem is engedik elfelejtenem. — Tudod, az első botrányod után még azt hittem... — így apám. 25