Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

kivezessen a szürkeségből. No de ugyebár, ahogy az emberi szervezet megkívánja a maga megfelelő mennyiségű vitaminját, éppúgy a szellemnek is szüksége van vitaminokra. A szín, a hang, a forma... ezek a szellem vitalitásai. Mindig új hang, új forma, új színek, másféle árnyalatok. Persze idő kell, amíg mindez érthetővé válik. Természetesen akinek a szeme ezekhez az új formákhoz, hangokhoz, színekhez már gyermekkorában hozzászokott, annak számára érthetőbb minden, mint annak, aki más stílusokon nőtt fel. Más formákat pillantott meg gyermekkorában. Csakhogy mire majd elérkeztek valahova, jönnek a fiatalok, új utak keresésével. — Milyen szépen tud a bácsi magyarázni. Ehhez is tehetség kell. — Csodát! Fecsegek, mert érzem, hogy lassacskán lejár az időm. Pedig sok minden van még a tarsolyomban, amit szét kellene osztogatnom. Erről van szó. Ezért nem tud tőlem senki szóhoz jutni. Például te sem. Holott meg vagyok róla győződve, hogy te legalább olyan érdekes dolgokat tudnál velem közölni, mint én veled. Nos! Fogj hozzá! — Velem nem történnek érdekes dolgok. — Hogy veled nem történnek? Azt én nem hiszem. Kimondom kereken, nem hiszem. Mindenkivel történnek érdekes dolgok. Vállat vontam. — Velem nem! — Ejnye, ejnye! Ezt velem akarod elhitetni? Te, aki már eljutottál odáig, hogy ki merted nyitni a gázcsapot? Lányka, lányka, tudod te, milyen nagy dolog az? Én öregember vagyok, de bizony képtelen volnék megtenni. — Cirkusz volt... — Ezt meséld Anna néninek! Nekem ne mondj ilyeneket. Hallgattam, néztem, hogyan törik meg a fény az üvegen. A bácsi újra teletöltötte a poharakat. — Hát akkor segítek. Szervusz. — Koccintott, ivott, azután azt kérdezte: — Szerelem? 110