Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

A keskenyebb út

kezett, hogy követni tudja Dénest abban a szárnyalásban, ahová a nyirettyű nyomán felszálló dallamok röpítették. Micsoda feneketlen bánat és szilaj kedv csillant meg a szemekben. A Művelődési Otthon vagy egy-egy magánlakás ilyenkor mintha összeesküvők gyülekezetének színhelye lett volna, s titkos szertartásukat nézné végig. A párttitkár csillogó homloka, a tanítóság, az elnök, az olcsó illatszereket használó asszonyok mosolya, mind ugyanazt a jegyet viselte magán. Vajon én is hasonló vagyok már hozzájuk? — tette fel magának a kérdést nemegyszer. Vágyott rá, hogy ebbe a klánba tartozzék, azonosulni akart Dinivel és az „övéivel". Ez volt az ő romantikus korszaka. Aztán elmúlt ez Is, és a türelmetlenség, hogy Dénes végre megmutassa ország-világ előtt, helyesebben a pozsonyiak előtt, hogy kicsoda, mire képes, mennyit ér, lassan elfordította a látószögét. Nem találta olyan izgalmasan érdekesnek a néhanapján adódó falusi mulatozásokat, ormótlanoknak találta a bókokat, idétleneknek a nőket, s parlaginak az egész estét. Nem talált embert, akivel „értelmes" szót lehetett volna váltani, lassan lenézte, megvetette, végül meggyűlölte azokat, akik a falut képviselték. Feltámadtak benne régen elejtett s elfeledtnek vélt szavak „ezeréves" elnyomásról, szavak, amelyekben ellenségesség feszült, amelyek olyan alkalmasak hangulatteremtésre, a még kritikátlan fiatal lélek elfogulttá tételére. Ezek a mérges és látszólag csírátlanná száradt magvak most egyszerre megeredtek, levelet hajtottak, s ijesztően elburjánoztak. A rádióban nem szólalt meg többé magyar állomás, a tévén Pestet nem kapcsolta többé, s idegesen menekült, ha a szomszédból a cárnő hangoskodása áthallatszott, vagy a gyerekek ricsajoztak. Rettenetes lehettem ebben a totális elvakultságban, gondolta mély szégyenkezéssel, és arra gondolt, milyen emberfeletti türelemmel viselte Dénes mindezt. Néha dührohamot kapott, hogy nem sikerült kiprovokálni egy kiadós, heves szóváltást, amikor úgy istenigazában vérig sértegethették volna egymást nemzeti érzéseikben. De még a legdühödtebb veszekedéseik idején sem sikerült elérnie, hogy 24 Az idegon 369