Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

szemű nagy ablakaink .most ridegsége t árasztottak, és baljós gondolatokat 'keltettek bennem. Sok időim nem maradt a töprengésre, mert szomszédaszszonyunk csörtetett az udvarba, és arcáról rögtön leolvastam, hogy nem jó újságot hoz. Legelőször a kulcsot nyújtotta felém. — Anyuka inálam hagyta. Gyere, Gabika, menjünk be, a tűzre is kell raknom, hogy ki ne aludjon... Már lestelek az ablakon át, hogy mikor jössz. — De hát mi történt, az istenért? Türelmetlen voltam, és dühített, hogy a szomszédasszony nem mondja el tüstént, imi történt. Végre arra is sor került, miután néhány lapát szenet dobott a kályhába. — Voltak itt a városból iketten, és anyukának velük kellett mennie. Azt üzeni, ne veszítsd el a fejedet, nem hiszi, hogy még a ima esti vonattal vissza tud jönni, de pár nap múlva biztosan. Az üzletet kinyitni nem szabad, különben le van pecsételve a lakás felől is. Megsemmisülten álltam ott, és egyre csak azt kérdeztem, miért, de hát miért? A szomszédasszony a vállát vonogatta: — Államosítani fogják az üzletet, hiszen tudsz róla. Ezzel kapcsolatban lehet valami. Néztem rá, még mindig a szeneslapátot tartotta a kezében, és ez most kimondhatatlanul idegesített. Mit tartja azt a lapátot! Ügy szoktam meg, hogy gombostűkkel a szájában térdel előttem, vagy igazítja rajtam a ruhát, ő szokta ugyanis alakítgatni, összefusizni a ruháinkat, mert olcsó volt és elég ügyes. Az a helyzet, ahogy ott egymásra meredtünk, egészen szokatlan volt. Ez mutatott rá minden rémségre, arra, hogy most teljesen egyedül vagyok. Az első percekben nehéz volt elhinni, hogy igaz, ami történt. Mintha hirtelen megőrültem volna, de mindjárt kitisztul a fejem, és látni fogom, hogy az egész csak agyrém volt. — Szeretnék egyedül maradni — húztam végig kezemet a homlokomon, hogy az agyrémet kidörzsöljem mögüle, és Annus néni, ha kicsit vonakodva is, de elment. Rögtön jobban éreztem magam, az agyam legalábbis új36