Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

eső, vagy erősen itűz a nap, menedéket nyújtson. Mindez oly meghitt volt, és most így délelőtt, elhagyatva, talán borongós hangulatot 'keltett volna a régi emlékeik hatására, de másképp történt. Nem értem rá merengeni, nem voltam egyedül. Zoli, az elsőéves egyetemista, magyar—latin szakos tanárnak készült, és úgy beszélt velem, mintha legalábbis anynyit tudnék, mint ő. Ady-verseket idézett, magyarázott, beszélt Hegelről, Az ember tragédiájáról, és legcsodálatosabb az volt, hogy mindezt úgy mondta, hogy teljes egészében felfoghattam, im egértettem. Legaílábbis abban a pillanatban. Mikor szédült fejjel és szívvel hazafelé baktattam, már zagyván kavargott -bennem mindez, s a kakofóniából csak egy dallam csendült ki érthetően: megtanít teniszezni, minden reggel vagy délelőtt játszhatnánk egy órácskát. Mindennap egy ilyen óra, mint a mai! Otthon ajtóstul rontottam a házba. Izgatottan vártam, nem hoz-e elő anyu valamit, amire hivatkozva megtiltja a teniszezést, de el voltam szánva, hogy ha kell, oroszlánként harcolok boldog nyaramért. Anyu gondolkozott, majd megszólalt: — Hát... hiszen éppenséggel ott van apu teniszütője, csak félő, hogy tönkreteszed. Ilyen finom holmit ma már nem is kapni. De azt hiszem, ő sem bánná, íha játszanál. Egy kis mozgás neked se árt, eredj hát. Reggel héttől nyolcig úgyis csak elilustálkodnád az időt. Boldog voltam. Délután átfutottam Záhonyékhoz, nem is kellett tovább mennem a söntésnél, Zoli ott csapolta a sört. — Elintéztem — mondtam lelkendezve. — Reggel héttől nyolcig. Jó lesz magának? — Nekem mindegy, hogy mikor, de nyolcig foglalt a pálya. A 'bankosok edzenek munka előtt. így hát mi nyollotól kilencig ütöttük a labdát. Zoli kegyetlen tanítómesternek bizonyult. Alighogy egy kicsit bánni tudtam az ütővel, ahelyett ihogy szépen kezem ügyébe adta volna a labdát, mindig a tőlem legtávolabb eső pontot célozta meg. 2 Az idegen 17