Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

Régtől megszabott tennivalóimnak gépiesen eleget tettem, csak a tartalommal volt baj, ami azelőtt ezeket a tennivalókat kitöltötte. A gyerekek nemigen mondogatták többé: „Anyu, miért nem felelsz! Hiszen te nem is figyelsz rám." Talán nem volt ókiík rá, mint első friss fájdalmaim idején, vagy talán megszokták, hogy nem vagyok jelen... Józsi közé és közém az egészen nem tisztázott, egészen el nem intézett dolgokról való hallgatás egyre erős ebb, sűrűbb sövényt font. Tüskés, mérges volt ez a sövény, féltünk hozzányúlni. Megint csak csodálnom kellett Józsit, könnyedségét, közvetlenségét, szeretetreméltóságát nem vesztette el. A kellemetlen dolgokat félre tudta tenni az útjából, s meg tudott, róluk feledkezni. Számára nem létezett boldogtalanság, csak kellemetlenség. Egyedül ő volt az, akire nem sziszegtem, mint az eltaposott kígyó, akire nem terjedt ki ellobbanó lángú gyűlöletem. A vele szemben érzett harag és a megvetés soha ki nem csírázó magok voltak a lelkemben, elfojtotta őket egy sokkal erősebb érzés. Nem, nem a szeretet volt az, hanem alacsonyahbrendűségem utált, de kiirthatatlan tudata. Ügy éreztem, különb nő illett volna hozzá, és házasságom évei alatt sem tudtam felocsúdni csodálkozásomból: miért választott épp engem. Jegyességünk alatt s házasságunk elején sokszor fagattam efelől, már akkor öntudatlanul vártam tőle valami megnyugtató választ, valami előttem is rejtett értékemnek felfedését, ami egyenrangúvá tesz vele. De soha olyasmit nem mondott. Be kellett érnem annyival, hogy én,, éppen én vagyok az, aki neki kell. De nem akarok mélyebben bemerészkedni két ember kapcsolatának túlságosan ás bonyolult útvesztőibe. Nagy tapasztalatokkal rendelkező pszichológusnak és filozófusnak kellene lennem ahhoz, hogy az akkori viszonyunkra jellemző érzelmi kilengésnek tudat alatti indítóokait elemezzem. Abban az időben természetesen nemcsak arra nem gondoltam, hogy valóra váltsam felruházkodási terveimet, hanem még a gyerekek öltöztetésével sem törődtem olyan gondosan, mint addig. Néhányszor Józsi figyelmeztetett: — Gigi, valahogy be kell iktatni legalább Jojónak egy 149