Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

hogy öleléseink nem jelentenek számára olyan örömet, mint addig. Hűvösségének rám való hatástalansága meglepte, eleinte bizonyára azt hitte, alakoskodom, hiszen azelőtt nem titkoltam előtte, életemben milyen nagy, fontos szerepet tölt be az ö birtoklása, az asszonyi boldogság, amit tőle -kapok. Nyugtalaníthatta kicsit egykedvűségem, mert más módon próbálkozott. Mennyire átláttam rajta! Ki akarta próbálni, vissza tud-e hódítani, személyes testi varázsának rabságába tud-e hajtani ismét. Hízelgett, udvarolt, baráti körét is elhanyagolta. Ha tudatosan tette is mindezt, éreztem az őszinteségét. Józsi tudta, hogy bizonyos dolgokat csak valódi arannyal lehet megfizetni. Hazudnám, ha azt állítanám, hogy mesterkedése teljesen sikertelen maradt. Érzelmeimet nem kavarta fel, akkor már túlontúl tisztán láttam, de érzékeim feleltek neki. Ezt tudomásul kellett vennie, de mégsem elégíthette ki ez a féleredmény, mert lassan-lassan intim kapcsolatunk újra felvette előző formáját, s ismét rendesen eljárt megszokott társaságába. Űj érzés volt Józsi játékszerének lenni, de szívesen voltam az, és nem éreztem megalázónak, hiszen szerettem, még mindig nagyon szerettem. Arra gondoltam, milyen csodálatos adományt (kaptak némelyek, semmit sem kell tenniük azért, hogy szeressék őket. Elég, ha olyanok, amilyenek. Nem vágytam rá, hogy másképp folyjon az életem, csak azt kívántam, hogy valami rosszabb ne jöjjön. De mi is jöhetne? Betegség, komoly betegség. Ilyesmi azonban nem fenyegetett, miért nyugtalankodjék miatta az ember fölöslegesen. A baj azonban rendszerint olyan formában jelentkezik, amire az ember nem is gondol. Velem is így történt. Jól emlékszem arra a nyárra. Nem vettem észre régen előrevetett árnyékát, ami biztosan jelezte a bekövetkezendőt, ha nem is olyan formában, mint ahogy jelentkezett. Olyan váratlannak tetszett az egész, hogy ha rágondolok, imég ma is érzem azt a főbekólintást, amit akkor kaptam, mikor éppen lelkierőmet összeszedve, józanul igyekeztem elrendezni az életeimet. Egy június végi napon történt. Józsival együtt, szinte rohamléptekkel tartottunk hazafelé az üzemből, miért óriási 9' 131