Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

a rongy. Vigasztalt Józsi, hogyne vigasztalt volna, de nem tehettem róla, ikevésnek, gyatrának találtam a vigasztalást. Nem éreztem ki szavaiból az igazi együttérzést, nem talál­tam benne bensőséges lelki támaszra. Szavai, simogatásai inkább úgy hatottak, mintha le akart volna csillapítani: Na jó, jó, ne jajveszékelj annyit, valahogy majd csak lesz, úgy­sem tehetek érted sokat, s mindenkinek megvan iá maga baja. '-'! Nem őt okoltam, csak magamat illettem a váddal, hogy lehetetlent várok tőle, túlságosan érzékeny vagyok. Arra gon­doltam, hogy az élet igazán nehéz pillanataiban úgyis min­den ember egyedül marad. A hozzánk legközelebb álló sem tud segíteni, csak tehetetlenül nyújtogatja segítőkész karját magányunk mélysége fölé. Sok-sok örömben és bánatban le­het osztozni, és érezni az érzelmi osztozás isteni ízét, de a legnagyobb bánatot sohasem lehet megosztani. Ennek ter­hével egyedül kell megbirkóznunk. Nem vagyok benne biztos, valójában úgy gondoltam-e ezt akkor, vagy csak utólag emlékszem így rá, s mindezt Fe­lix mondta nekem. Észrevettem, gondolatait, szavait, néze­teit gyakran összecserélem az enyéimmel... Vagy talán nem is, mert éppúgy az enyémek is, csak talán ő mondta ki őket. Azt sem tudom eldönteni ma már, csakugyan olyan sokat kaptam-e tőle. A kincsek: az erő, a biztonság, az élet szentimentalizmus nélküli, bátor szeretete és vállalása csak­ugyan az ő ajándéka volt? Nem volt-e mindez az én birto­komban? Talán csak felnyitotta a kamrát, ahol elfeledve hevertek, megcsillogtatta őket a fényben, s rájuk mutatott: a tiéd. S ez nem kevesebb az ajándékozásnál. Keservesen éreztem magam, amikor állandóan kihallga­tásra hívtak. Voltam az üzemi bizottság előtt, a pártbizott­ság előtt, külön a kereskedelmi osztály vezetősége előtt. Folytak a vizsgálatok annak megállapításáért, kit vagy ki­ket terhel a felelősség és milyen fokon. Farkas mint kollé­ga szépen viselkedett, de úgy láttam, mint főnök nem mert értem slkraszállni lolyan fenntartás nélkül, mint ahogy te­hette volna. A káderesnek mindenesetre nagy elégtétel volt 125

Next

/
Oldalképek
Tartalom