Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

Nagy község volt, ahol gyermekkoromban éltünk. Apa fényképész volt, és ma már tudom, hogy szegényke nem volt szakmájának művésze, hiszen az igazolványképek, űj házások negédes esküvői felvételei s a banálisan hason fekvő, ruhátlan csecsemők nem is adtak rá módot, hogy azzá váljon. Mesterségét még legügyesebben a Garaim partján kamatoztatta; a strandolőíkról készített képekeit vagy az úri társaságról, mely vidám dínomdánomos kirándulást tartott a környező szőlőkben. A mezei muinika, aratás, cséplés szintén kedvenc témái közé tartozott. És hogy el ne felejtsem, a futballmérkőzéseket és teniszversenyeket is gyakran megörökítette. Teniszezni maga is járt, és szívesen fogadták, mert kitűnően bánt a teniszütővel. Mégsem telt igazi kedve ebben a szórakozásban, de anyám szorgalmazta erősen, mert apu ott falunk előkelőségeinek társaságában lehetett. Anyám erre sokat adott akkoriban, mivel ő is „jobb körökből" származott, és azt gyanítom, apuval kötött házasságát rangján alulinak tartotta. Apja, az én anyai nagyapám, vallaiholl Nógrádban Igazgató tanító volit, de elesett az első világháborúban, úgyhogy nagyanya, aki semmihez sem értett, csak a kis nyugdíjból élt, a szerető rokonok unszolásának engedve, anyáimat hol egyikükhöz, hol másikukhoz adta vendégségbe, így könnyítve gondjain. Ezeket a rokonokat any-u mindig csak futólag említette, és ha elejtett szavainak mozaikját összeállítom, úgy tetszik, egyszerű falusi gazdálkodók voltak, s anyám olykor libát is őrzött. De hát az régen volt, az igazgató tanító apa viszont bizonyítható tény. Teniszezés után a játékosok még gyakran összeverődtek valamelyikük lakásán, de apámat ilyenkor egyikük sem 9