Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948

„Hívebb emlékezésül...” (Tóth László)

bátran kiállott a demokrácia mellet és a németek ellen. Hat évig a budapesti ellenzéki sajtó (Magyar Nemezet, 8 órai Újság, Kis Újság) progresszív cikkanyagára és csempészett szövetséges híranyagára támaszkodott. A német és szlovák sajtó ezért éveken át egyforma erővel izgatott ellene, mint a csehek és zsidók szintjén"mozgó államellenes lapok ellen. A magyar organizáció és sajtó teljes jóindulatú semlegességet tudott megőrizni a felkelés idején, a szlovákiai magyarok számarányuknak megfelelően - mint sorkatonaság és partizánok - maguk is ott voltak a küzdők oldalán. A szlovákiai magyarok lelki beállítottságát végül nem kis mértékben jellemzi, hogy nem evakuáltak a németekkel a front elől, hanem nyugodt lélekkel várták a döntő események eljövetelét otthonaikban. 5. A magyar okkupáló közegek 1938-ban ugyan igen sajnálatos módon bántak nem egy helyütt a szlovák telepesekkel, meg kell gondolni azonban, hogy ezeket egy mesterséges szlavizáló politika tolta ki színmagyar területre, helyzetük és szerepük ezért nem volt szerencsés. A szlovák őslakosság ilyen szomorú meglepetésben nem részesült. Később a telepesek veszteségét a magyar állam államközi tárgyalásokkal tökéletesen kiegyenlítette. A magyar reakciós uralom nem kedvezett a nemzetiségeknek, így a szlovákoknak sem, a magyar és német megszállást ennek ellenére csupán nagyfokú politikai elfogultsággal lehet hatásában közös nevezőre hozni. A volt Felvidéken élő szlovákság szigetszerű és szórványszerű elhelyezkedése ellenére felekezeti és művelődéspolitikai téren letagadhatatlanul bizonyos minimális jogokat élvezett, elsősorban élvezte a magyar légkör nemzetiségi közönyét, az általános jogállapot biztonságát, az anyanyelven való iskolázás, a napi sajtó és irodalom erejét. 6. A nagy magyar néptömegek tudatosan megbénított politikai akaratának csődje következtében 1944 októberében a magyarságnak, sajnos, szégyenletes szerep jutott osztályrészül. A történelmi hűség kedvéért azonban hangsúlyozni kell, hogy a tragikus magyar fasiszta kalandnak elsősorban a felvidéki zsidóság és magyarság volt szenvedő alakja. Szálasiék - ki tudja milyen okból - nem rendeztek pogromot a szlovákság ellen. Magyar alakulatokat ugyan részben szintén harcba vetettek a felkelők ellen, de épp így tény az is, hogy a magyar honvédség reguláris alakulatai sorából sokan kerestek csatlakozást a felkelőkhöz, és a Tolbuchin, valamint Malinovszkij marsallok vezette tavaszi offenzíva gyorsaságához és sima lefolyásához a zárt magyar hadosztályok passzivitása vagy átállása is sokban hozzájárult. S ha sajnos, voltak ellenségesen viselkedő alakulatok, más honvédek a partizáncsoportokkal való titkos megegyezéssel vonultak vissza Szlovákiában. A magyar katonák és a nép viszonya sok helyütt barátságos volt, már csak azért is, mert a magyar közkatona 1944— 45-ben általában kevés meggyőződéssel és lélektelenül harcolt, tudva vagy sejtve, hogy érdekei ellen hajszolják háborúba. A szlovákiai magyar falvak népe ugyanakkor ősi népi szolidaritással fedezte és rejtegette az 1944 őszén szétvert vagy bujdosó partizánokat. 79