Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948
„Hívebb emlékezésül...” (Tóth László)
13 A csehtestvér egyház és a pozsonyi magyar református egyház memoranduma A pozsonyi csehtestvér egyház, valamint a pozsonyi magyar református egyház alulírott képviselői, közös akarattal és egyetértésben, az elmúlt évek súlyos csapásai alatt megedződött, egymás iránti önzetlen szeretetünk által megszilárdított tiszta lelkiismeretünk és hitünk tudatában tisztelettel kérjük, hogy abban az esetben, ha Pozsonyban betiltanák a magyar nyelvű istentiszteleteket, az itteni magyar kálvinista gyülekezet templomában ezeket szíveskedjenek továbbra is engedélyezni és hatóságilag biztosítani. A pozsonyi csehtestvér egyház gyülekezete, valamint a pozsonyi magyar református gyülekezet azzal indokolja ezt a közösen beterjesztett kérelmét, hogy szeretnék szem előtt tartani dicső cseh és magyar elődeik példáját, akik a mienkénél nem kevésbé mozgalmas korokban, a 15., 16., 18. és 19. században - teljes mértékben élvezve a protestáns egyház biztosította szabadságot - kölcsönösen megértették és segítették egymást. Nagyon jól emlékezünk arra, milyen áldásos hatást gyakorolt a magyarok lelkiéletére Husz János mester tevékenysége már a 15. században, s arra, hogy később viszont a magyar protestáns fejedelem, Bethlen Gábor volt a lázadó cseh protestánsok szövetségese, egyetlen hűséges szövetségese. Ismeretes, hogy a fehér-hegyi csata után a cseh protestánsok a történelmi Magyarországon, mindenekelőtt a mai Szlovákia területén leltek új otthonra, s éppen a magyar kálvinisták voltak azok, akik befogadták és évtizedeken keresztül vendégül látták és erősítették őket hitükben. Ami annál érdekesebb, mert abban az időben már a szlovák evangélikusok is kibontakoztatták és megszervezték egyházukat, a csehtestvérek azonban mégis a magyar kálvinistáknál kerestek menedéket. Ebben az időben működött Komenský is Sárospatakon, és tudjuk, itt írta meg az éppen a magyar nemzetnek ajánlott Gentis felicitas 1 című művét. Jan Valesius személyében még a 18. század elején is ismerünk Magyarországon, Aranyoson és Komáromban működő cseh püspököt. 2 Debrecenbe címzett, 1732-ben kelt, támogatást kérő levelét Valesius a következőképpen írta alá: „a szegén számkivetett bujdosó cseheknek lelki pásztoruk." Ismeretes, hogy ezekben az egész Magyarország területén szétszórt cseh gyülekezetekben az istentiszteletek teljes egészében cseh, illetve szlovák nyelven folytak. Szeretnénk rámutatni 67
