Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948
„Hívebb emlékezésül...” (Tóth László)
nagy része elvesztette a teljes 1944/45-ös iskolaévet, mivelhogy a iskolát bezárták anélkül, hogy a iskolaévet befejezték volna. Mindenekelőtt a magyar érettségizőket érinti ez, akik nem tehettek érettségi vizsgát. Ezeknek az érettségizőknek lehetővé kellene tenni, hogy szeptemberben érettségizhessenek le. 2. Ha Pozsonyban és Szlovákia-szerte megszüntetik a magyar nyelvű istentiszteleteket a protestáns templomokban is, tisztelettel kérünk Téged, hogy a pozsonyi református egyház esetében tegyetek kivételt. Azon kívül ugyanis, hogy a magyar kálvinisták a fasiszta uralom egész ideje alatt demokratikus és antifasiszta érzelműek maradtak, továbbá hogy megboldogult püspökük, Balogh Elemér, aki 1938-ban halt meg, T. G. Masaryk barátja és a cseh protestáns világ által is megbecsült személyiség volt, a magyar kálvinisták a pozsonyi csehtestvér egyházat üldözéseik kezdete óta, 1940. szeptember 12-től, tehát a háborús körülményekre való tekintet nélkül, befogadták kebelükbe és annak egészen Pozsony felszabadításáig menedéket nyújtottak, saját templomukban téve lehetővé számukra, hogy tevékenységüket megszakítás nélkül folytathassák. Az eset példa nélküli. És példa nélküli az is, hogy a magyar kálvinista egyház már régebben bevezette a kétnyelvű - cseh és magyar - istentiszteleteket, a magyarról szlovákra és csehből magyarra fordított prédikációkat. Gondolom, ebben az ügyben a csehtestvérek egyházának képviselői is felkeresnek Téged. 3. A nyugdíjas magyar tanítók és tanárok, illetve özvegyeik már hónapok óta nem kapnak nyugdíjat és a szó szoros értelmében éheznek. Arra kérünk Téged, amennyiben a kérelmük megérkezett a Megbízotti Hivatalba, illetve a pénzügyi szervekhez, s hivatalodnak módjában áll meggyőződni ezen idős emberek politikai megbízhatóságáról, hass oda, hogy a nyugdíjukat kiutalják nekik. 4. A Megbízotti Hivatalban megtalálható dr. Sas Andor pozsonyi tanár kérelme, akit 1939-ben mint zsidót az állami szolgálatból elbocsátottak és azóta semmiféle fizetést nem kapott, miként választ sem a reaktivizálása, ill. nyugdíjaztatása iránti kérelemre. Dr. Sas személyében magasan képzett tanárról és ismert történészről van szó, akinek művei többek között orosz fordításban is olvashatók. Ügyét megkülönböztetett figyelmedbe ajánljuk. 5. Ezek az ügyek valószínűleg azzal is összefüggésben vannak, hogy a magyar tanárok igazolása mindezidáig késlekedik. Jó lenne megsürgetni a dolgot, mert ezáltal a még keresőképes tanárok is fizetésükhöz juthatnának, esetenként nyugdíjaztathatok lennének. Az át nem igazolt magyar tanároknak semmiféle személyi iratuk nincs, ami a mai rendőri gyakorlat szerint lehetővé tenné számukra, hogy legalább meghatározott időre Pozsonyban tartózkodjanak. így történt meg, hogy már öt aktív és két nyugdíjas tanár, továbbá néhány magyar tanító a ligetfalui internálótáborba került. Főleg Lányi Zsuzsanna állami iskolai tanárnő (a pozsonyi kereskedelmi akadémiából) esete visszatetsző, mivel zsidó édesapját 1942-ben a gárdisták és a németek elhurcolták és meggyilkolták, a nevezett tanárnő pedig néhány esztendeig a Szlo62