Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948
Függelék
s ezzel elkövette ad B/ 1-3. a köztársaság alapjai elleni bűncselekmény előkészítésének bűntettét a Tt. 50/23. sz. törvénye 2.§-ának l.és 2. bekezdése szerint, ad B/1. a közrend megzavarásának vétségét a Tt. 50/23. sz. törvénye 14.§-ának 1. bekezdése szerint. II. Hajdú László: ad Cl 1-5. szövetkezett más személlyel a köztársaság elleni bűncselekményre, és e célból közvetlen érintkezésbe bocsátkozott idegen tényezőkkel, ad C/1. nyíltan izgatott az állam ellen, annak alkotmányos egysége és demokratikus-köztársasági formája ellen, ad C/ 4., 5. olyan tényeket tudakolt meg, melyeket a kormány a köztársaság fontos érdekében titokban tart, hogy ő ezeket egy idegen hatalomnak elárulja, s tettét azzal a szándékkal követte el, hogy kárt okozzon a köztársaságnak, s ezzel elkövette ad C/1-5. a köztársaság alapjai elleni bűncselekmény előkészítésének bűntettét a Tt. 50/24. sz. törvénye 2.§-ának 1. és 2. bekezdése szerint, ad C/1 a közrend megzavarásának vétségét a Tt. 50/23. sz. törvénye 14.§-ának 1. bekezdése szerint, ad Cl 4., 5. államtitok elárulásának bűntettét a Tt. 50/23. sz. törvénye 5.§-ának 2. bekezdése szerint. V. Dr. Arany László: ad D/1-7. szövetkezett más személlyel a köztársaság elleni bűncselekményre, és e célból közvetett érintkezésbe bocsátkozott idegen tényezőkkel, ad D/ 2-4. és 7. olyan tényeket tudakolt meg, melyeket a kormány a köztársaság fontos érdekében titokban tart, hogy ő azokat egy idegen hatalomnak elárulja, s tettét azzal a szándékkal követte el, hogy kárt okozzon a köztársaságnak, s ezzel elkövette ad D/ 1-7. a köztársaság alapjai elleni bűncselekmény előkészítésének bűntettét a Tt. 50/23. sz. törvénye 2.§-ának 1., 2. bekezdése szerint, ad D/ 2-4. és 6. államtitok elárulásának bűntettét a Tt. 50/23. sz. törvénye 5.§ának 2. bekezdése szerint. VI. Mészáros Gyula: ad E/ l-6.szövetkezett más személlyel a köztársaság elleni bűncselekményre, s e célból közvetett érintkezésbe bocsátkozott idegen tényezőkkel, és eszközöket szerzett ehhez a célhoz, ad EJ 1-2. és 6. olyan tényeket tudakolt meg, amelyeket a kormány a köztársaság fontos érdekében titokban tart, hogy ő azokat egy idegen hatalomnak elárulja, s tettét azzal a szándékkal követte el, hogy kárt okozzon a köztársaságnak, s ezzel elkövette 263