Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948

„Hívebb emlékezésül...” (Tóth László)

ve borul fel abban a pillanatban, midőn a hívők anyanyelvét elveszik és más nyelvre kényszerítik őket. Ha ezt bárki evangélikus vagy református keresztyén létére megengedi vagy közömbösséggel figyelmen kívül hagyja, saját protestáns egyháza alatt vágja a fát. Jaj annak, aki egy elvet statuál, s azt hiszi, hogy azt csak mások ellen fogja használni. A szenvedélyek gyakran körbejárnak, és az elvek irányt változtatnak. 2. Pozsonyban több mint négyszáz év óta vannak protestáns istentiszteletek, s négy évszázad alatt a magyar fennhatóság idején, mindig zavartalanul imádhatták itt az Istent magyarul, szlovákul, csehül és németül. Soha a magyarok nem tiltották be itt a szláv nyelvű istentiszteleteket. S hogy ne a régmúltban keressük a sok példát, elevenen ható, nemrég történt egyetlen példát sorolunk fel csupán, melyet mi, kortársak, átéltünk és megvalósítani segítettünk. Ez 1940. szeptember 12-én történt. Akkor a szlovák belügyminiszter bezáratta a pozsonyi csehtestvér egyház Cukor utcai templomát, és lepecsételte annak ajtaját is, hogy Pozsonyban cseh nyelvű istentiszteletet ne tarthassanak többé. S akkor a csehtestvér egyház kérésére a pozsonyi magyar reformátusok, Szabó Béla mostani esperes úr igazi protestáns magatartása révén a magyar egyházközségbe fogadták az üldözött cseheket. És 1945 áprilisáig a pozsonyi magyar református templom a csehtestvér egyház temploma is volt egyúttal, s Sadloň Gusztáv cseh lelkész úr kifelé úgy szerepelt a hatóságok előtt, mint a pozsonyi magyar ref. egyház lelkésze. Pedig 1940-ben sem a második világháború kimenetele, sem a magyarság esetleges jövő helyzete Csehszlovákiában nem volt ismeretes. Ez tehát önzetlen, igazi protestáns szeretetből fakadt. 3. A nemrég megtartott prágai manifesztáció, amelyen az összes keresztyén egyháznak képviselői találkoztak, megegyeztek abban, hogy hathatósan támogatni fogják a keresztyén vallás megmaradását és isten igéjének terjesztését, mivelhogy csak ez biztosítja az emberek erkölcsi megújhodását. Egyetértünk azzal, hogy az Isten tiszteletétől elhajlított ember erkölcsi és általános emberi vonatkozásban is bizonytalanná és hitetlenné válik. Itt az alkalom tehát, segítsenek a keresztyén hit csehszlovákiai védelmezői a pozsonyi protestáns magyaroknak. Mi is változatlanul hívők és erkölcsi alapon élő egyének óhajtunk maradni. 4. Hazugság volna, ha Luther és Kálvin, Husz és Comenius elveitől elfordulnának a mai csehszlovákiai protestantizmus vezetői. Amiképpen hazugság volna mitőlünk, ha szlovák nyelvű istentiszteletek megtartását kérnők, hiszen e nyelvet tisztelhetjük, de nem az anyanyelvünk, nem értenők sem a prédikációt, sem az éneket. Hol maradna hát a belső átélés öröme: az istentisztelet egyetlen értelme? Az emberi lelkeket nem elveszejteni, hanem megmenteni kell. Minő haszontalanság akkor életüket is feláldozó, keresztyén misszionáriusokat küldeni civilizálatlan, vad ázsiai és afrikai népek közé, meghirdetni Jézus evangéliumát azok anyanyelvén, midőn ezt az evangéliumot ugyanezen az alapon egy közép-európai régi városban nem szabad tovább hirdetni. Itt a keresztyénység legnagyobb erkölcsi dilemmájával állunk szemben, 240