Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948
„Hívebb emlékezésül...” (Tóth László)
lagos szemlélő előtt nyilvánvalóvá tette, hogy ez szervesen összefügg a szlovákiai magyar agrártömegek megbolygatásával és kitelepítésével, valamint az egész itt élő dolgozó magyarság százezreinek kérdésével. A legvalószínűbb, hogy a csehszlovák gazdasági válság, valamint a dunai államok közt jugoszláv kezdeményezésre kialakuló szövetségi viszony Csehszlovákiát kényszeríteni fogja a magyar kisebbségi kérdés valami ideiglenes jellegű rendezésére. A csehszlovákiai magyarság helyzetének megváltoztatása és életének elviselhetővé tétele az első lépés a magyar kisebbség életének és kereteinek a régi kisebbségi életformába való átváltoztatásához. Ennek a helyzetváltozásnak négy fő kérdést kellene rendeznie. Ezek a következők: 1. az 1945 óta kiadott jogfosztó rendeletek, elnöki dekrétumok és törvények hatálytalanítása; 2. a reszlovakizáció néven végrehajtott elszlávosítási folyamat beszüntetése; 3. a Csehszlovákia és Magyarország között folyó lakosságcsere és áttelepítés befejezése; és 4. a Cseh- és Morvaországba 1946 és 1947 telén munkaszolgálat címén deportált magyar családok visszahelyezése. Az első pontban megjelölt jogfosztó intézkedések hatálytalanítása visszaadná a csehszlovákiai magyarság emberi jogait. Itt elsősorban arról van szó, hogy a pusztán magyar nemzetiség miatt történő vagyonelkobzások, kilakoltatások, az állampolgárság elvesztése, a havi illetmények és nyugdíjak folyósításának megvonása szűnjék meg. Ez adná vissza az emberi élet méltóságát, a félelem nélküli életet a szlovákiai magyarok százezreinek, valamint a megélhetési lehetőséget azoknak, akiket e rendelkezések koldusbotra és nyomorba juttattak. E rendelkezések azonnali teljes és hiánytalan felfüggesztése nélkül elképzelhetetlen bárminemű rendezése a szlovákiai magyarkérdésnek. E kérdésnek figyelmen kívül való hagyása vagy másodrangúvá süllyesztése a magyar tárgyaló fél részéről a legsúlyosabb nemzeti vétek és diplomáciai bűn volna. E kérdésnek abszolút kielégítő rendezése nélkül nem folytatható tárgyalás a további kisebbségi létkérdésekről. Ehhez a kérdéshez szervesen hozzátartozik az itt maradt és itt maradó magyarok vagyonjogi restitúciója és az ún. nemzeti gondnokság alatt álló üzletek, üzemek és birtokok visszaadása törvényes tulajdonosaiknak. Mivel a bevezetett nemzetfosztó gyakorlatok alapján a jelen pillanatban nem lehet megállapítani, hogy Szlovákia lakosságából ki tekinthető magyarnak, mert a még ma is erőszakólt reszlovakizáció állítólag kerekeken 400 000 szlovákiai magyart hódított el, épp azért a jogrend kiterjesztését kérni kell mindazokra a magyar nemzetiségűekre Szlovákiában, akik az 1930-as csehszlovák és az 1940. évi szlovák népszámlálás alkalmával magukat magyar nemzetiségűeknek vallották és az 1946-ban végrehajtott reszlovakizáció eredménye alapján még nem váltak hatóságilag elismert, jogérvényes szlovákokká. A szlovákká válás ui. nem azonos a-szlovákká je224
