Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948

„Hívebb emlékezésül...” (Tóth László)

ezt hirdették: szavazzatok ránk, mi rövidesen elintézzük a magyarkérdést, elveszünk tőlük mindent, és kihajtjuk őket. Mi ennek a kegyetlen esztendőnek minden megaláztatását az ezeréves nemzet nyugalmával és türelmével csak azért tűrtük, mert arra számítottunk, hogy magyar testvéreink, akikkel egy test, egy vér vagyunk, akikkel összefüggő, zárt etnikai egységet alkotunk, mindent elkövetnek helyzetünk javítására; másrészt bíztunk abban is, hogy a külföld felfigyel és a 3/

4 millió ember segítségére siet, aki egy év óta a legkegyetlenebb szellemi háborúban él, milliós tömegek kénye-kedvének, dühének, zsarnokságának kitéve. Mi a fasizmus utóbomlásának szerencsétlen és ártatlan áldozatai vagyunk. Mindehhez a sok szenvedéshez hozzájárult az a legkeserűbb csalódás, hogy saját testvéreink nem tudnak rajtuk segíteni, másrészt a külföld nem tud helyes képet nyerni a csehszlovákiai magyarság kegyetlen helyzetéről. Az életösztön és köteles önvédelem jogán, valamint az Atlanti Charta, a San Francisco-i okmány, a demokratikus eszmeáramlat, a népek önrendelkezése, valamint az igazságos béke jogán mi akarunk saját magunkon segíteni annak ellenére, hogy a legnagyobb ellenőrzés alatt élünk, de kötelességünk, hogy életjelt adjunk magunkról, s a világ nehogy azt higgye, hogy a Duna-völgyi és az igazságos béke szempontjából elhanyagolható mennyiség és minőség vagyunk. Csak háromnegyed milliónyian vagyunk, de nem vagyunk elhanyagolhatók. Az egész súlyos esztendőt éppen azért vállaltuk, hogy számításba jöjjünk. A csehszlovák politikának az a célja, hogy ezeréves földünkről elüldözzön bennünket. Mi nemcsak azért tartottuk ezt a földet, mert Isten és emberek előtt a mienk volt, hanem azért is, hogy az anyaországot megkíméljük a teljes gazdasági összeomlástól. Mi lett volna, ha tömegesen megyünk a koldusbotra jutott ország nyakára. Mi a sok áldozatért segítséget várunk. 2. A magyar kormánynak az engedékenység, a közös megértés volt a politikája a csehszlovák kormány felé. Mindig ott volt előtte az a tudat, hogy Magyarország vezetői elvesztették a háborút. Ritkán hangsúlyozta ki azt, hogy a magyar nép kevésbé volt bűnös ebben, sőt ha összehasonlítjuk a még mindig fasiszta szlovák néppel, akkor sokkal kevesebb megalázkodás nélkül is összeülhettek volna tárgyalni. Ez a politika a Duna-völgyi békéért súlyos áldozatokat hozott. Várta a magyarság helyzetének jobbra fordulását, sőt a telhetetlen szomszéd a megértés szellemét gyengeségnek vélte és olyan áldozatot is kicsikart a magyar kormánytól, amibe az itteni magyarság megkérdezése nélkül nem lett volna szabad belemennie. Itt a kitelepítésre gondolunk. Pártkülönbség nélkül helyeseljük Kovács Imre megállapítását, aki így fejezte ki magát: „A szlovákiai magyarság olyan helyzetbe jutott, mint a vásári barom, amelyet megkérdezése nélkül adnak el." Tudjuk, hogy a magyar kormány ebbe kényszerből ment bele, de mi tiltakozunk, egységesen és egyenként, mind az itt élő háromnegyed millió magyar, ez ellen a megoldás ellen, azért, mert a csehszlovák kormány viselkedése velünk szemben, a magyar kormánnyal szemben, a demokratikus világ129