Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - X. Jégverésben, forgószélben

kokról) többnyire csak a Vitézi Szék tagjai kapnak. Bars és Hont vármegyében — olvasom egy alispáni jelentésben — „a vitézi cím használatára jogosult avatott, illetve esküt tett vitézek létszáma 231 fő". A kisföldűek és a földnélküliek nagy tömegei kívül rekednek a földosztáson. Az e réteghez tartozók sorsa — ha a családfenntartót kiszakítja körükből a behívó, ha a munkaképes férfi rokkantan, csonkán vergődik haza (vagy haza sem kerül soha már) a frontvonalakból — napról napra keservesebb lesz. Gyámolítgatja ugyan őket az Országos Hadigondozó Szövetség megyei tagozata, gyűjtést szervezve a hadiárvák megsegítésére, ám nem több — nem is lehet több ez — annál, mint fuldoklónak a szalmaszál. Életre hívja a szükség, a szorultság a Bajtársi Szolgálat községi szervezeteit. Fuvar fával, szappanosztással, kopott ruhák s cipők adományozásával próbálnak enyhíteni a hadba vonultak családjain. Cigarettát, pakli dohányt, szeszesitalt küldenek a harctérieknek. Kötött holmit, érmelegítőt. Jelenti az alispán, hogy 1943—44 telére a Bajtársi Szolgálat vármegyei vezetőségének érmelegítők kötésére sikerült harminc kiló gyapjúfonalat szereznie. Harminc kilót — a téli frontok millió tonna havából elősettenkedő fagyhalál ellen, a lábakat tizedelő mohó fagymarás ellen ... Áll az ítéletidőben, kicsikére húzva össze magát közepette a jégverésnek, áll némán, de fürkészőn a határ menti ember. Józanságra hajló, mert népek, nyelvek, kultúrák találkozásának sávjában él, s megtapasztalhatta rezsimek váltakozásait, színváltásait a legkülönfélébb politikai és társadalmi mozgalmaknak. Áll tehát és figyel, összehasonlít. Következtet. Gazdasági helyzete már a „magyar élet" legkezdetén jelentősen romlott. Megsínylette a pénzbeváltást: hét koronát kellett adnia, hogy egy pengőt kapjon, holott a két pénz értéke, javára a koronának, majdhogynem fordított arányban viszonyult egymáshoz. Egy mázsa búzáért a „cseh világban" százötven koronát kapott a parasztember; 1938 után tizenhét és negyven pengő között ingadozott a fölvásárlási ára. A munkás napi bére hat-tíz pengő; a napszámosok átlagkeresete 1939-ben két és fél pengő. Voltak esztendők, amikor napi átlagbérük, lévén az három pengő, egy kiló cukorra sem volt 488