Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - X. Jégverésben, forgószélben

helyben, vasútállomás, postaügynök, telefon helyben." A református gyülekezet, amely korábban a barsi egyházmegyéhez tartozott, a területi átrendezés folytán visszatér egykori régiójába: a drégelypalánki egyházmegyébe. Nem éppen problémamentesen. A barsi egyházmegye 1939. évi közgyűlésére előterjesztett — elfogultsággal aligha vádolható — esperesi jelentésben olvasom a bevonuló magyar csapatok jövetelekor „kilengések" tapasztaltattak. Volt rá eset, hogy nemzeti buzgóság kerekedett fölébe a különbözőség méltányolásának. Hogy a református tanító főszolgabírói felhívást kapott: a Hol vagy, István király és a Boldogasszony anyánk kezdetű katolikus énekeket, a „magyar újjászületés" szolgálatába állított liturgikus darabokat taníttassa be a község más vallású lakosságával. Néhány gyülekezetet hírlapi támadás ért. Nehéz volt ugyanis, közepette a gyűlölet mesterségesen szított máglyatüzeinek, elviselni az olyan józan — mértéktartóan józan — hangokat, melyek például Az Élet Üt ja című református vallásos lap 1938. december 15-i számában csendültek föl, megállapítván: „Anyagilag a cseh uralom nem jelentett hátrányt a gyülekezetekre. 1926-tól a lelkészek rendesen kapták fizetéskiegészítésüket (...) Az iskolákat a gyülekezetek tőlük telhetőleg fenntartották, sőt nagy mértékben fejlesztették, új állásokat szerveztek, s pompás épületeket emeltek." Osztódnak, különválnak, ütköznek egymással a vélemények. Ezért ér néhány református gyülekezetet az a hírlapi vád, hogy „jobban megünnepelték a cseh Szent Václav, mint a magyar Szent István jubileumát." Bizalmatlanság. Tágra nyílnak ismét a szolgálatos szemek. 1918—19-ben s 1938 előtt „magyarbarát elemek" után kutakodtak. Most azok után, aki „becseheltek". S nézi zavartan ezt a színjátékot a határ menti nép. Ipolypásztó is, melyet — akárcsak másutt — plakátok szólítanak föl „hazafias" kötelességére a jelentéstételnek. Néz a világba zavartan a nép, és nem érti: kinek milyen érdeke fűződött ahhoz, hogy „becseheléssel" vádolja — merthogy államünnepen énekelte a csehszlovák himnuszt — Menyhárt Jánost. Azt a tanítót, aki nélkül a „szörnyű cseh elnyomás alatt" aligha élt volna élénk és öntudatos magyar kulturális 485