Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó
Hazahív a harangszó - IX. "Nincs már szívem félelmére…" - 3. "Az embereket Te meg hagyod halni…"
E világi lakodalom helyett „égi esküvő" várt az idő előtt elhunyt leányra; halotti öltözékét is e hit szerint állították össze. Hófehér ruhát kapott, mint a menyasszony, két gombsoros díszes pruszlikot, „drága ingujjast, mint a nemzeti viselet, nagy szalagcsatok a fölső karján, a fejin menyasszonyi koszoró, azon meg fátyolLegényhalott esetében az „esküvői" öltözék egyszerűbb volt; általában a legszebb ünneplő ruhával volt azonos. Miközben a halott körüli teendők — a mosdatás és öltöztetés —• folynak, a „közbejáró" (rokon, koma, barát; megbízható embere a gyászoló családnak) megrendeli a koporsót. A két háború között ez rendszerint a helyi asztalosok műhelyéből került a" halottas házhoz, ahol is a családi élet ünnepélyes, fontos eseményeinek színterén a tisztaszobában, az „elsőházban" kapott helyet. A koporsó lába mindig az ajtó, feje pedig az utca felé nézett. A koporsóba gyalult forgácsot, szénát tettek, erre pedig fehér hímzésű, csipkés szélű halotti lepedőt. Ezekután a megboldogultat — aki addig, hogy megfelelő testhelyzetben merevedjék meg, jobb híján szekérről levett, lepedővel leterített „hosszú ódal"on, fűrészbakokra, székekre fektetett deszkaszálakon, padon feküdt — beemelték a koporsóba, s ráhelyezték — egyelőre derékig visszahajtva, az arcot szabadon hagyva — a szemfödelet. Megfelelő részén ezt keresztbehasították, hogy leszögeztével a koporsónak (amikor is végigterítik vele az elhunytat), szétmállva se hulljon rá az arcra. Honfoglaló őseink valaha étellel, itallal, cserépedényekkel, különféle tárgyakkal is ellátták a túlvilágra indulót; ennek emléke lappanghat abban a szokásban, hogy a koporsóba betették az elhunyt egy-egy kedves személyi holmiját: pipáját, zsebóráját, zsoltárkönyvét; vagy éppenséggel — ne szenvedjen ebben sem hiányt — zsebkendőt helyeztek melléje. A halálesetnek a zárt, kis létszámú faluközösségben a szóbeli közlés és a harangok jelbeszéde által gyorsan híre támadt. Fölegyenesedve a munkából, s eltűnődve pillanatig az élet múlandóságán, a harangszó révén még a mezőn dolgozók is tudomást szereztek arról, hogy valamely sorstársuk jobblétre szenderült. Ha kétszer „csendít"-ettek (húztak rövidet a kisharanggal), nő távozott az árnyékvilágból; ha három472