Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - VII. "Lakodalom van a mi utcánkban" - 5. Vacsorától hajnalig

Éppen most talált meg szíve nyugalmára, mert pároddal együtt épségben láta. Ezután is kívánok friss, jó egészséget, egymáshoz tinéktek engedelmességet. Én azt kívánom, szeressétek egymást, így száll tireátok Istentől az áldás. Ezután együtt mulatott, táncolt, énekelt mindkét lagzis sereg. A lakodalom e szakaszának is volt régente egy szertartásszerű része. A népi emlékezet már nem tud róla. Hont vármegye monográfiája szerint azonban a múlt század végén Ipolypásztón sajátos szokás volt a „menyasszonymáj-sütés" vagy más néven „hajnaltűz". A násznép az utcán vagy a lagzis ház udvarán szalmatüzet táncolt körül s azt a menyasszonynak át kellett ugrálnia. Manga János néprajzkutató szerint a szertartás azt célozta, hogy minden olyan kötelék, amely az ifjú asszonyt korábban máshoz fűzte, egyszer s mindenkorra elégjen. Valószínűleg a táncot követően érkezett el a nagy pillanat: bekötötték a menyasszony fejét. A jelképeitől való megválást, az asszonyi főkötőhöz jutást jókívánságokkal megtűzdelt vers kísérte: Látom, hogy a fejed koszorút szalajtott, mint liliom, aki levelet hullajtott. De más fejkötőt kell viselned néked már, hogy mondhasson rátok a nyelvem szép áldást. Szerencse mint fő kincs köztetek lakozzék, és balra tőletek sohasem távozzék. Terjedjen éltetek sok jó esztendőkre, az a nap és óra haladjon későre, melyen majd eljuttok a végső lépcsőre, a mennyei Ürtól rendelt határkőre. Akkor nyitva legyen a szép égnek határa, hogy fölmehessetek Sión szent halmára. E szó mondásom. A menyasszonykontyolásra régen a lagzi másnapján, hajnaltájt kerülhetett sor. Ezt abból a belső rímekkel ékesített prózai köszöntőből tudjuk, amellyel a „kánlátók" duruzsbája 429