Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - VII. "Lakodalom van a mi utcánkban" - 5. Vacsorától hajnalig

Hanem a leányok sem maradtak ám némák! Fenn hordja az orrát a férfi népség?! Hát tudják csak meg: Nem mind legény, aki magát annak tartja, csak a priccses nadrág mutat rajta. Nem tudja a szénát rendre vágni, mégis a taknyos a lányhoz akar járni. Lehet ezt a nótás vitát válasz nélkül hagyni? Vissza kell vágni, a nemjóját ennek a világnak! S már harsant is a felelet: Nem mind leány, aki magát annak tartja, csak a slinges szoknya mutat rajta. Nem tudja a rántást megkeverni, mégis a taknyos férjhez akar menni. Van persze ezek között az évődő dalok között olyan is, amely egyaránt csúfolja a legényt, aki szerelem helyett ügyefogyottan aluszik, s a leányt, mert az kicsike, törékeny, férfiember erejére szoruló teremtménye e földnek. Egymás hibáinak kölcsönös beismerése véget is vet a dalos civódásnak: Zöld erdőbe jártam, cédrusfának a tövébe, jártam a rózsámhoz, álmodtam is az ölébe. Mikor fölébredtem, akkor jött a szerelem eszembe, jártam a rózsámhoz, álmodtam is az ölébe. Még azt mondják, sej-haj, icike-picike a babám, ha táncolok vele, nem is illik az énhozzám. Sebaj, kis angyalom, akármilyen icipici vagy, szabad a szerelem, így is, úgy is az enyém vagy! Ösi eleme a magyar népi színjátszásnak a szarvashoz, gólyához, lóhoz fűződő állatalakoskodás. A lóalakoskodás — bár középkori egyházi rendelkezések tiltották — Ipolypásztón is fennmaradt, s szerves része volt a régi lagzi nóta- és táncközi szüneteinek. A lagzis háznál bámészkodó, „ablak alá járó" legények „lovat csináltak", öten-hatan ponyva alatt egymás 425