Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - IV. "Gólya, gólya vaslapát…" - 4. Keresztvíztől a szoknyáig

tartotta álló helyzetben a még rogyadozó lábú gyermeket, akit édesanyja így biztatgatott: „Áll a baba, áll / Mint a gyertyaszál!" Fúrni-faragni tudó parasztemberek készítménye volt, hasonlóan az ücsikhez és állószékhez, a négy (de régebben elül egy, hátul két) keréken guruló, kapaszkodást biztosító „járóka" is: a lépegetni tanítás segédeszköze. A kisgyermek mellére tett, hóna alatt hátravezetett s a szülő által tartott kendő ugyanezt a célt szolgálta. Növekedve és tudásban gyarapodva érte meg a csecsemő az egyéves kort, amelyet nevelésében határkőnek is tarthatunk. Míg be nem tölti az esztendőt, tartotta a hiedelem, tilos a gyermek haját lenyírni, körmét ollóval vágni (ehelyett rágta az anya a körmöt). Az ilyen és hasonló tiltások zöme egyéves kor után elévül; ami érvényben marad a hiedelmek közül, legföljebb ennyi: nem szabad a földön heverő gyermeket átlépni, különben növésben visszamarad; ellenben ha „megveri az eső, megnyől". A kicsi életmódjának változását ruházata is jelzi. A jellegzetes — főkötő formájára emlékeztető, pertlivel köthető, csipkés anyagú — csecsemősapka, a „süsü" mellé nagyobbacska korában újabb jellegzetes ruhadarabot kap: szoknyát. Fiúgyermek ide, fiúgyermek oda: a csecsemőidő lezárultától a kisgyermekkor végéig (iskolakezdésig) szoknyát viselt mindahány. 346