Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - IV. "Gólya, gólya vaslapát…" - 1. "Gólya, gólya vaslapát, hozzál nekünk kisbabát!"

1. „GÖLYA, GÖLYA, VASLAPÁT, HOZZÁL NEKÜNK KISBABÁT!" A fekete-fehér nagy madár, amely háztetőkre, kéményekre szállva a hiedelem szerint azt jelezte, hogy megszaporodik a szűkebb vagy nagyobb — a faluközösségnyi — család, századunk első felének Ipolypásztóján annál sűrűbben teljesítette a naiv rigmusba foglalt kívánságot, minél mélyebbre hátrálunk vissza az időbe. 1900-ban a község hat éven aluli gyermekeinek száma százhatvan volt; 1938-ban már csak nyolcvanhárom. Apadt a hattizenegy éves korosztály létszáma is: százharmincnyolcról százra. A szaporulat alakulását döntő módon a két statisztikai adatfelvétel között eltelt majd négy évtizednek a történelmitársadalmi változásai határozták meg. 1918-at követően —• falumtól negyvennyolc férfi halottat követelt az első világháború — csökkent az új házasok, emiatt meg a születések száma. Visszafogta a szaporulatot a parasztságnak az a tapasztalata is, hogy a megélhetés nehezedő körülményei között az a család számíthatott csak zavartalanabbnak ígérkező jövőre, amely a nagy gyermekáldással járó birtokaprózódás veszélyeinek nem tette ki magát. Általában „a széginyebb családok vótak a népesebbek". Tehetősebb gazdák igyekeztek elkerülni a sok gyermeket, mert „annyifele szakadt vóna a vagyon, oszt má szeginyebbek lettek vóna"; kevesebb utód esetében viszont jobban „egybe maradt a főd". 1938-as adatok szerint a férjezett nők száma falumban kétszázötvenhatra rúgott. Közülük harmincötén gyermektelenek. A másik szélső értéket, az öt-tíz gyermekből álló családmodellt tizenhárom család képviseli; nyilván a birtok nélküliek, illetőleg a huszonkét családnyi, százhúsz főt kitevő cigány lakosság köréből. Mi helyezkedik el a közbülső skálán? Négy-négy gyermeket tizennégy anya szült; hármat-hármat pedig harminc. Gyakori a kétgyermekes családmodell (hatvankilenc esetben), s még inkább az egygyermekes (kilencvenöt családban). A Garam—Ipoly közi kálvinista falvaknak a két háború között súlyos társadalmi problémája, népbetegsége volt a részint mentalitással, másrészt gazdasági okokkal magyarázható egykézés. Egy 1939-ben készült esperesi jelentés 331