Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - III. Asszonymunkák - 1. A konyhában

1. A KONYHÁBAN Odahaza járván gyakran fogad egy valaha elképzelhetetlen kép tereferélő asszonyok verődnek csoportba házunkkal szemközt, a vegyesbolt előtt, nyugdíjas férfiak ücsörögnek a kocsma előtti lépcsőkön, türelmesen eregetve a bodor cigarettafüstöt, nagyobbacska gyerekek űzik a kerékpárt fel s alá az utcán, várva, hogy a csukott rakterű teherkocsin megérkezzék végre a faluba a kenyér. A városi kenyér. Hosszú időbe tellett, míg a kenyérvárás e napról napra ismétlődő rítusába beletörődött a nép; aki csak tehette, még a régi parasztvilág elmúlta után sem vásárolta, hanem a községi péknél süttette vagy pedig odahaza maga sütötte a család kenyerét. Kemencét ugyan már a század első harmadában készült módosabb parasztházakba sem építtettek be falum emberei, találtak azonban számára helyet másutt a portán: vagy kinn az udvaron, vagy pedig a lakóházzal párhuzamosan álló épület „kiskonyhájába", színjében. Szín alatt, esőtől védett helyen állt egy kemence a mi portánkon is; ma már csak emlékezetemben él, mert a terjeszkedésnek és korszerűsödésnek: a kiskonyhához ragasztandó fürdőszobának az igénye a hetvenes évek derekán csákányokkal esett neki falainak, melyek porés koromfelhőt gomolyogtatva — mintha csak lelküket lehelnék ki — komoran adták meg magukat a sorsnak. Hasonló véget ért meg, de jóval előbb, kisgyermek koromban, színbeli kemencénknek az elődje, amely még bent, a kiskonyhában állt, tiszteletet parancsoló sártömegével s az előtte álló nagy, masszív „tűszel"-lel (főzőtűzhellyel) betöltve szinte méreteit a népi építészet ősi formáját őrző helyiségnek. Itt készült valaha a gazdasszonyi tudományok egyik mutatója, az illatos, kerek, nagy házi kenyér, amelyről beszélni csak tisztelettel illett, s amelynek egy-egy karéját, ha az netán földre esett, bizony fölemelték, szinte bocsánatkérőn fújva le róla a port. Tisztelték — a városi kukákban manapság összegyülemlő kenyérhalmokat látván mondhatjuk: áhítattal, már-már vallásosan tisztelték — a kenyeret. Nem csupán — s talán nem is elsősorban — amiatt, hogy a kenyérgabonával, a kerek esztendőre szóló „élés"sel még a gazdacsaládokban is takarékosan kellett bánni; hanem inkább azért, 310