Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Mindenekről számot adok - X. A gazdasors évtizedei (1850-1918) - 2. Változások a kultúrára

Éjfél után egyet ütött az óra, Mégis olyan szépen szól a furulya. Furulyaszó felhallszik a kastélyba, Ébren vagy-e, Szedrény báró Mariska. Nyitva van a hálószoba ablaka, Szép Mariska úgy kacsingat ki rajta. Föl-fölsóhajt, azt gondolja magába, Mért is lettem Szedrény báró leánya. Minek lettem Szedrény báró leánya, Mért nem inkább juhászlegény babája? Báró lánya juhásznénak nem való, Gyenge lábát felkarcolja a tarló. Szedrény báró ha felül a lovára, Ügy vágtat ki a szedrényi határba. Megkérdi a legöregebb juhászát, Nem látta-e Szedrény báró Mariskát. — Nem láttam én, báró uram, ha mondom. Három napja a bojtárom se látom. Véle ment el a nagyságos kisasszony, Elbúcsúztak a szedrényi határtól. Az erdőbe kiválasztják azt a fát, Amelyre a juhászlegényt akasztják. Fújja a szél fekete göndör haját, Mért szerette Szedrény báró Mariskát. A főutcán végigmenni nem merek, Mert azt mondják, fekete gyászt viselek. Fekete gyász, hófehér a zsebkendőm, Juhászlegény volt az első szeretőm. Betyárok, katonák, juhászok után vegyük szemügyre az Ipoly menti néphiedelmek, történetek egy újabb figuráját: a kanászt. Alakját — akárcsak a garabonciásét — varázserővel övezte a néphit. Fennmaradtak ennek nyomai szülőfalumban 233

Next

/
Oldalképek
Tartalom