Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó
Mindenekről számot adok - I. Bevezetés egy falutörténetbe - 1. "Hont megyei gyerek vagyok, Ipolypásztón születtem…"
folytatódva, tehát kis öblöt alkotva éri el az innenső partot. A karók közeit fűz- és nyárfa vesszőkkel rekesztik el. A gát az innenső cölöpsor üblibe tereli a túlpart s a folyó közepe táján úszó halat — bele az emelőhálóba. E hajdan igen elterjedt halászati móddal, gyermekkorom Ipoly-partját járva, magam is találkoztam még; mint ahogy azzal is, hogy nyári vasárnap délutánokon az összeverődött paraszt férfiak nagy, hosszú kerítőhálóval „méghúzták a vizet". Igaz, ez már nem megélhetési kényszer, hanem afféle szórakozás volt. A legkorábbi századokban azonban a halászat: munka. Egy 1138-as oklevél a dömösi apátságnak az ipolypásztói folyószakaszon is adott halászati jogot. A halnak a sokféle szerzetesrendet eltartó, mélyen vallásos, a böjti időszakokat szigorúan betartó középkorban roppant fontossága volt. A kolostorok szolgálatába halászfalukat is állítottak. Környékünkön ilyen volt Helemba. Harminchárom halász jobbágyát II. Béla adta a dömösi apátságnak, megszabva, hogy minden hét szerdáján, péntekjén és szombatján, majd pedig a negyvennapos böjt minden egyes napján harmincharminc darab halat szállítsanak Dömösre. A halak hossza pedig — rendelkezik az oklevél — négytenyérnyi legyen. Mivel ehhez a hal fejét és farkát nem számíthatták hozzá, a zsákmány minden darabjának legalább fél méter hosszúnak kellett lennie! S ha ekkor még mindig ilyen elképesztő halbőség volt az Ipolyban, elképzelni is nehéz, micsoda gazdagságban kínálta a zsákmányt a honfoglalás előtti, gyéren lakott táj lakóinak, vissza egész a kőkor emberéig! A halállományt a XIX. századi lecsapolások, kanyarátvágások, kisebb mederszabályozások szorították vissza. Földművelő népeknek (akik, mivel a királyok a szabad halászást tiltották, nem élvezhették a halászparadicsom előnyeit) más szempontból volt fontos az Ipoly. A Garam—Ipoly közi földhátnak falumat is elérő szelíd nyúlványai, illetőleg a hat-, nyolc-, kilencszáz méteres csúcsokból, peremterületén pedig háromszáz—ötszáz méteres tönkfelszínből álló Börzsöny hegység között éppen az Ipoly rakta le azt a hordalékos sík földet, amely — mint Fényes Elek oly szépen írta volt — „áldott határú falucskák sorát rejtegeti". Köztük a falumat, Ipolypásztót. Határa — jegyezte föl róla 13
