Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Mindenekről számot adok - VI. Képek a "második jobbágyság" korából (1711-1800) - 3. "Ipoly-Pásztói HelységhnekUrbarioma"

lényeges változásokra került sor falumban 1720 és 1769 között. Mindenekelőtt: az adófizetésre kötelezett családok száma harmincháromról ötvenháromra emelkedett. A növekvő lakosság a társadalmi ranglétra jobbágyi fokozatán állt; a zsellércsaládok száma, akárcsak 1715-ben, most is csak tíz. Míg azonban a századelőn a két társadalmi réteg határai csaknem egybemosódtak (a jobbágyok is, zsellérek is birtokoltak szántót, rétet, szőlőt), addig az 1769-es állapot arról tanúskodik, hogy a két kategória időközben teljesen elkülönült egymástól. 1720-ban a 315 és V2 holdas szántóterületen még közösen osztoznak jobbágyok és zsellérek; 1769-ig azonban a szántók — hiába nőtt a területük a kétszererése, 645 holdra — a magukat kivétel nélkül egész telkesnek mondó, fejenként egységesen tizenöt holddal bíró jobbágyok kezére kerültek, ök a gazdái, összesen 107 pozsonyi mérő nagyságban, a beltelkeknek is; ezekből a zselléreknek csak 3 9/ie mérőnyi jutott. A szegényebb réteg tehát nemcsak a gabonatermesztéstől esett el, hanem még a kertgazdálkodás lehetőségétől is. A réteket — melyeknek területe az 1720-as 75 kaszásnyival szemben 215 kaszásnyira nőtt — ugyancsak a jobbágyok birtokolják, fejenként öt-öt kaszás darabban. Irtásföldek szintén csak az ő kezükön vannak, igaz, mindössze kilencholdnyi szántó és tizenegy kaszás rét erejéig, ami arra mutat, hogy az eredetileg adómentes irtványok a századelő óta beolvadhattak az adóval terhelt szántó- vagy rétállományba. A tulajdonjogi viszonyok csupán egyetlen tekintetben maradtak változatlanok 1720—1769 között. A Connotatio Vinearum jegyzék szerint szőleje, legalább egykapás, mindegyik ipolypásztói lakosnak van. A szőlőterület nagysága fél évszázad alatt 116 kapásról 171 kapásra nőtt; 145-öt ebből a jobbágygazdaságok hasznosítanak, a fennmaradó területen pedig a tíz zsellér, illetőleg három extraneus (más falubéli) osztozik. A szőlőösszeírásból egyébként az is kiderül, hogy az ipolypásztóiak földesuruknak nem hegyvámot (terméseredménytől független, előre meghatározott bormennyiséget vagy pénzt) fizettek, hanem a bortermés kilencedével adóztak. E szokásról a népi emlékezet mindmáig őriz nyomokat; az idősebbek meg tudják még mutatni, hol állott a Máj-hegyen az egykori dézsmapince. Az urbáriumot megelőző összeírások határozottan rajzolják 133