Dénes György: Hajnaltól alkonyig – válogatott és új versek 1952-1981

Hajnali vallomás

Utolsó szalmaszál Hogyha már nem lesz mit mondanom, s az éj a lelkemet belepte — kötélen akasztott ember teste —, csüngök az utolsó gondolaton. Fák, fák, tündéri fák Fák, fák, tündéri fák, s a fákon felhő csücsül, tört napsugár. A lombokból a kék tavasz leszáll, s mezítláb indul végig a világon. Tavaszi fák Tavaszi fák. Csokrok a föld porában. Szent áradás, kavargó karnevál. Virágélet és virághalál. Fuldoklok kérész-szirmok illatában. Kökényfák Szurtos fácskák. Kökényfák. Mostohák. Fanyar gyümölccsel roskadásig teltek. Vadon termők. Vadócok. Boglyasak. Az őszi szélben sírva énekelnek. Útszéli fák Az alkonyég a földre árad, letérdelnek a fák a porba. A hárs, az éger lombja fáradt, de még kigyúl egy szép mosolyra. 89.