A felvidéki magyarság húsz éve 1918-1938 (Budapest. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938)

Egyházi élet - Evangélikusok

82 evangélikus szlovákok követelik ugyan a különválást, de az egyházi vagyonból oly részt kívánnak, amely mint jövevényeket nem illeti meg őket. Állami beavat­kozással ezt az igazságtalan osztozkodást azonban több helyen végre kellett hajtani. A nagy tradíciójú, több mint 300 éves pozsonyi evangélikus magyar líceumot az állam elvette internátussal együtt és hasonlóképen számos polgári és elemi iskolát. A magyar evangélikusok összefogásában legnagyobb érdeme a Szlovákiai Magyar Evangélikus Szövetségnek van. Hivatalos lapja az „Evangélikus Lap". Sehol sem olyan megdöbbentő a gyűlölködő nemze­tiségi sovinizmus dühe, mint az egyházakban, a krisz­tusi szeretet szolgáinak cselekedeteiben. Csehszlovákia egyik legnagyobb bűne, hogy az egyházakat is a nem­zetiségi elnyomás eszközeiül használta fel. A felvidéki magyarság kiállotta ezt a tűzpróbát is és most kissé megfogyva, de acélozva áll az új élet előtt. Szenvedései egyúttal biztosítékul szolgálnak arra, hogy a sors for­dulásával nem fog az elnyomottból elnyomóvá lenni, hanem másnyelvű hitsorsosai jogait és életérdekeit min­dig tiszteletben fogja tartani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom