A felvidéki magyarság húsz éve 1918-1938 (Budapest. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938)

Politikai küzdelmek

40 azaz a kisebbségi alkalmazottak, sőt a tulajdonosok elmozdítását „az állam védelme szempontjából fontos" üzemekből, a legtöbb iparág űzésének a katonai hatóság engedélyétől való függővétételét, mégpedig már béke idején is. A törvény végrehajtási rendelete a határövet úgy állapította meg, hogy abba 14 magyar többségű járás tartozott és az a magyarságnak mintegy 95%-át foglalta magában. Az 1936 május 13-án 130. szám alatt kelt törvény pedig, amellyel a köztársaság védelméről szóló törvény egyes rendelkezéseit módosították és kiegészítették, kimondotta, hogy az e törvény alá eső bizonyos büntetendő cselekmények miatti eljárásban védő csak az igazságügyminisztériumnál vezetett védők lajstromába bejegyzett ügyvéd lehet. E bejegyzést az igazságügyminisztérium indokolás nélkül megtagadhatta. Egész Szlovákiából 24 ügyvédet vezettek be a lajstromba, de ezek között egyetlenegy magát magyar nemzetiségűnek valló egyén sem akadt. A nagyobbrészt magyar nemzetiségű vádlottak tehát csak olyan védőt kaphattak, akinek nemzeti meggyőződése szögesen ellentétben állott az övékkel. Az eljárás az állambíróság hatáskörébe tartozott, amely a legszigorúbb szabályok szerint járt el. Az 1937. év már teljesen a nemzetiségi probléma jegyében állott. 1937. február 18-án a kormány nyilatkozatot adott ki, amelyben a kisebbségeknek megígérte az aránylagos elbánás elvének gyakorlati megvalósítását, ígéretét német viszonylatban sem tartotta be, a magyarság felé pedig mindössze annyit tett, hogy 1938. március 21-én a magyar többségű járások magyar községeinek megadta a magyar nyelv hivatalos használatának jogát. Ez azonban még annál is kevesebb volt, amire már az 1926. évi nyelvrendelet kötelezte. A nemzetiségek elégedetlensége nőttön nőtt. 1938. február 27-én, tehát még Ausztriának Németországhoz való csatlakozása előtt, eszmeileg létrejött a szlovákiai nemzetiségek közös frontja, amely később egy közös bizottságban öltött tes-