A felvidéki magyarság húsz éve 1918-1938 (Budapest. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938)

Politikai küzdelmek

33 totta a lakosság egyes rétegei vagy egyes személyek ellen ezeknek nemzetisége, nyelve, faja és vallása miatt erőszakosságokra, vagy más ellenséges cselekményekre való izgatást is, de ezt a rendelkezést csak a legritkább és leglényegtelenebb esetekben alkalmazták a magyar kisebbség védelmére, legtöbbször csak a csehszlovák többség, több esetben pedig a zsidók oltalmazására. A rendtörvény nyomán fejlődött ki teljesen az a csendőr- és rendőruralom, amellyel a csehszlovák kormányzat oly gyűlöletessé tette magát. Csupán 1932-íg 15.000 politikai per volt a csehszlovák köztársaságban, ebből 8000 esett Szlovákiára. A csendőrség és rendőrség legfontosabb kötelessége nem a bűntettesek kinyomozása, hanem a békés lakosság politikai érzelmeinek kiszaglászása volt. A csendőrség és rendőrség nagyobb hatalommal bírt, mint a járási főnök. Felbontotta a magyarok leveleit és kihallgatta telefonbeszélgetéseiket. A világgá kürtölt csehszlovák demokrácia a valóságban úgy festett, hogy az államhatalom gyanús elemeket látott minden nemzetiségi polgárban, azaz az állam minden második lakosában. Ebben az időben hozta a prágai legfelső közigazgatási bíróság azt a hirhedt döntvényt, amely a magyarok tízezreit megfosztotta illetőségüktől és állampolgárságuktól. 1923 végén ugyanis a legfelső közigazgatási bíróság kimondotta, hogy az illetőséget nem lehet automatikusan megszerezni. Ez az állandó joggyakorlat szeges ellentétben állott a csehszlovák köztársaságban is érvényben maradt 1886: XXII. t.-c. 10. §-ának ama rendelkezésével, amely szerint a községi illetőséget a négyévi helybenlakás és a községi terhekhez való hozzájárulás puszta ténye alapján, a községi kötelékbe való kifejezett felvétel nélkül is meg lehet szerezni. Ilymódon játszották ki a trianoni békeszerződés 62. cikkének ama rendelkezését, amelynek értelmében a csehszlovák állampolgárságot ipso facto, a csehszlovák állam kiilö3