Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

ÉSZAKI MAGYAR SZELLEM san kisebbségi életkörülményben, illetve érdekellentétben látja, mint: «« kisebbség céljai és feladatai kijelölésében mutatkozó módszertani ellentétek, az idősebb nemzedék elzárkózása, a fiatalok túlzott önérzete, a szervezetek öncélúsága, partikularizmusa, a politikai párttagozódás, a csehszlovák kormányzatnak a magyar kultúrával való sajátos céljai» stb. A kisebbségi pártvezér élesen meglátta a harmincas évek első felének szellemi helyzetét. Valóban a kritikai évek során a feltornyosuló célok és feladatok beváltásában gyakran áthidalhatatlan elvi ellentétek választják el a nemzedéket. Az értelmiségi fiatalok a Sarló csődje után a többségi részről annyit hangoztatott szellemi aprómunkába (drobná práce) fognak, mint amilyen a prohászkás mozgalom, Magyar Munkaközösség, Széchenyi Munkaközösség, Egyenes Ütőn akció stb. Az idősebb korosztály a kísérletektől és kritikai korszak közszellemétől a felvidéki kisváros sivár problémátlanságába húzódik vissza, a kormányzat pedig átépített, csalogató kultúrpolitikát kezd a Masaryk-Akadémia és a pozsonyi Magyar Újság berkeiben. Az általános szellemi mozgolódásban a helyi kultúrszervek a virágkorát élő Szemke és a kultúrreferátus kivételével tanácstalanul állanak. Az írói rend végleg feladja az egységesítés gondolatát, a felvidéki író egyéni utakon tör saját céljai felé. Ezalatt megszületik az évtizedes irodalom első tudományos felmérése. Alapy Gyula 1928 őszén a Kazinczy Évkönyvben beszámol a felvidéki magyar irodalom első tíz esztendejéről és ennek könyvészetében 340 nyomtatványt sorol fel. Ez a szám az 1929-ig megjelent kisebbségi kiadványok öszszegét jelzi. A kisebbségi írók nesztora 1929-ben a Magyar Néplap hasábjain felmutatja a lírai és elbeszélő munkák első irodalomtörténeti statisztikáját is. Eszerint az első évtized ötvenhét verskötetet, hetvenkilenc elbeszélő munkát eredményezett. A kisebbségi irodalom kritikai korszaka meggyorsította az irodalmi egységek felbomlását. A kisebbségi élet utolsó éveiben, mint Szvatkó 1936-ban jelenti «csak írók élnek a Felvidéken, de hiányzik az irodalmi élet, önálló vérkeringés, különleges zamat». A felvidéki magyar irodalom valódi létharca ekkor következett be. Sivár öt esztendő, aránytalanul nagy küzdelmek árán vívott parányi sikerek kora tűnik fel a láthatáron. Ha 1935 tavaszán Pestről nem indulna meg az elakadt kisebbségi könyvkiadás, a további hallgatás már ekkor a felvidéki műveltség elvetélődéséhez vezetett volna. A legifjabb magyar irodalom, mely az első korszakából előzmények nélkül írókat nevelt, a másodikban közönséget és könyvkiadást szervezett, a fej321