Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Dr. Pfieffer Miklós: A felvidéki magyar ifjúság és a magyar nemzeti gondolat a húszesztendős csehszklovákiai kisebbségi helyzet idején

A FELVIDÉKI MAGYAR IFJÚSÁG tatás úgyszólván ingyenes volt. Sokan fel is használták ezt a szegény magyar néprétegből is. így már azzal a reménnyel kecsegtettük magunkat, hogy sikerül a magyarok északi fajrokonaihoz, a finnek és észtekhez hasonló oly magasabb műveltségű és emellett a gyakorlati szabadpályákon maradó magyar széles népi réteget kitermelni, amely a nemzetek mai versenyében az eddiginél jóval életképesebb és erősebb lesz. A magyar nemzeti eszmében való megerősödésnek fontos jele és tényezője volt felvidéki ifjúságunknál nem csupán a magyar irodalom, hanem a magyar történelem iránti érdeklődés felébredése és növekedése. A magyar tannyelvű csehszlovákiai középiskolákban magyar irodalomtörténetet tantárgyszerűen, rendszeresen tanítottak. Nem egy lelkes magyar irodalomtörténet-tanár ennek révén ott nemcsak a magyar irodalomtörténetet, hanem általában a magyar művelődést és magyar Öntudatot a felvidéki magyar középiskolás élményszerű kincsévé tette. Ezért a magyar kultuszkormány az Anyaországhoz visszatérő, Csehszlovákiában magyar tannyelvű középiskolát járt akadémikusoktól magyar irodalomtörténetből, nagyon helyesen, nem kívánt különbözeti vizsgát. Máskép állt a helyzet a magyar történelemmel. Ez nem szerepelt Csehszlovákiában a magyar tannyelvű középiskolák tantervében sem. Tanultak ott világtörténelmet és úgynevezett «csehszlovák» történelmet. Ez csak véletlenül hozta össze ezeket az ifjakat magyar történelmi eseményekkel, vagy személyekkel: Szvatopluk nagymorva birodalmának kapcsán a honfoglaló magyarokkal, Podjebrad György cseh király kapcsán Mátyás királlyal, stb. A csehszlovák hivatalos történeti beállítottság pedig, világos, különben sem kedvezett a magyar történelemszemléletnek, a magyar multat, ha említette, rendszerint kedvezőtlen megvilágításban tette. Csakis egyes magyarérzelmű tanárok egyéni buzgalmának köszönhető, ha ezen ifjak az iskolában némi megfelelő magyar történelmi adat- és fogalomtöredéket kaptak. Egyetemi éveimből történet-szakos is vagyok. Ritka szabad óráimban azóta is szívesen foglalkozom történelemmel. Mélységesen át vagyok hatva azon tudattól, mennyire fontos a történelmi ismeret, látókör és távlat minden kultúrember számára: legyen bármilyen a szakmája és hivatása. Az ifjúsággal foglalkozva ezért különösen fájdalmasan érintett az első években a történelem, főleg a magyar nemzeti történelem iránti, kevés kivétellel, szinte teljes érdektelenségük, érzéketlenségük. Mint pedagógus mindig ellensége voltam és vagyok eszméknek, vagy érdeklődési köröknek az ifjúságra való külső, mintegy ráerőszakolásának. Tapasztalatom szerint ugyanis ez az ifjúság értékesebb, szellemileg tehetségesebb, önállóbb részénél ellenkezést, ellenkező hatást vált ki. A többinél pedig legfeljebb külsőséges, mechanikus, tehát érdemében holt és értéktelen «igenlést» és 83