Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Simon Menyhért: Végítélet (vers)

SIMON MENYHÉRT VERS SIMON MENYHÉRT Végítélet Egyszer mindenről lehull a lepel S mind ott didergünk meztelen — Ki gőgös és szemforgató volt, Kirázza gyáva félelem. Vérben gázoló hatalmasok S mind, akik itt kínoztak, téptek Az Ur elé nyár falevélként Remegve és zokogva lépnek, ó, akkor már látják, mily hiú Ës bűnös volt szivtelenségük S könyörögnek, bő irgalommal Nézzen Isten mégis feléjük. Ott jajonganak ők majd, mind-mind, Kik a káoszban felül vannak: Mord szolgái a fegyvereknek, A hatalomnak s az aranynak. Ott lesznek a testvérgyilkosok, Testvérelnyomók, gonoszok — Mind, kiknek szava, avagy keze Testvért örömtől megfosztott. Ott lesznek, kik részvétlen nézték A gyötrelmet s igy megnövelték, Kik nem hivták és nem esdették Tetteikkel testvérnap-keltét! Ott lesz a kapzsi bélpoklos-had, Mely járt aljas ál utakon . . . Es Isten csak végignéz rajtuk Mindent látón, átkutatón: — Ti lesztek a Végtelenségben Az örök fények örök árnya! A Földön ugy sáfárkodtatok, Hogy sohase mosolyoghattok Gyermekre, fára és virágra! 408