Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

KEMÉNY GÁBO H írók rövid időn belül szerepet fognak játszani az összmagyar szellemi életben is. Ez elsősorban a politikai publicistákra, szociológusokra és esztétákra vonatkozott. Ennek a bekapcsolódásnak előfeltételei mindmáig nem mutatkoztak meg. Az elsikkadt felvidéki dráma A felvidéki magyar irodalom legszomorúbb fejezetét a drámakísérletek felsorolása jelenti. A kisebbségi irodalom pótolhatatlan hiányokat árul el a dráma terén, a kutatónak a végzetes körülmények megállapítására kell szorítkoznia, melyek a felvidéki dráma első szárnypróbálkozásait csírájában megfojtották, mielőtt még alapvető eredmények jöhettek volna létre. A felvidéki írók időnként megrázó felhívásokat intéznek közönségükhöz. A kisebbségi színpad és a helyi alkotások támogatása érdekében külön színpártoló mozgalmak keletkeztek, mégsem történnek félmegoldások sem. A felvidéki magyarság érzéketlen maradt a területi drámakísérletekkel szemben, a kisebbségi színészet pedig anyagi körülményei miatt nem karolhatta fel azokat. így ebben a műfajban nem számolhatunk be a fejlődés kezdeteiről sem. A kisebbségi dráma kezdeteit csak nevek jelentik s a laikus munkákban sincs semmi jellegzetes területi vonás. A három részre, Nyugat, Kelet-Felvidékre és Kárpátaljára szakított színíterületek között ádáz kenyérharc dúlt a kisebbségi húsz év alatt, s a színigazgatók, a kassai Faragó Ödön és Iván Sándor kivételével nem álltak helyzetük magaslatán. A homálybavesző drámakísérletekből alig néhány érdemli meg az irodalomtörténeti említést, ilyen Merényi Gyula Korona és dollár (1922) című színműve, Sebesi Ernő Félemberek (1924) és Karambol (Rochester, 1928) című drámája, Sziklay Ferenc Püskösthy lányok társadalmi vígjátéka és Catullus című történelmi drámája (1923), Lányi Menyhért Firenzei haláltánc-n és legutóbb Ásgúthy Erzsébet Simor Miklós társaságában írt, Gázmérgezés a Domb-utcában című társadalmi színműve. A felsoroltak alapján remélnünk sem lehet, hogy az indokolatlanul elvetélt területi drámaírás — hasonló körülmények között — valaha is felelevenedjék. Várható azonban, hogy az új történelmi helyzet új lehetőségei révén lassú, de következetes művészi munkával ezen a munkaterületen is kiművelődik egy olyan színiközönség, mely ösztönző hatással lesz az esetlegesen jelentkező területi drámaírókra. 400