Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

KEMÉNY GÁBO H erre vonatkozó fejtegetést, mely tapogatódzva bár, de igyekszik megállapítani a kisebbségi magyar irodalmi nyelv helyzetét és lehetőségeit. A sokat emlegetett vád — írja az anonim cikkíró —, hogy a szlovenszkói magyar irodalomnak nincs önálló nyelve, igaz is, nem is. Igaz, mert valóban nincs, nem igaz, mert amennyiben van önálló szlovenszkói magyar irodalom, úgy ennek az irodalomnak saját nyelve is van. A szó játékszerű megoldás és a kérdésben elfoglalt tudományos álláspont nem fedik egymást. A felvidéki irodalmi nyelv ügyét nem lehet összevetni a kisebbségi irodalom létezésével, mert míg az előbbi mindenkor fikció, afféle intellektuel aggályoskodás, a felvidéki magyar irodalom húsz év eredményeinek alapján megszületett valóság, melynek helye van a nap alatt és történelmi joga a további életre. Felvidéki irodalmi nyelv, mely az erdélyi mintájára specifikus jelekkel látná el az északi magyar irodalmat, nem létezik. Éspedig azért nem, mert nincs a kisebbségi területnek egyetlen olyan nyelvjárása sem, melyet irodalmi nyelvvé lehetne fejleszteni és nincs olyan természetű történelmi hagyománya sem, mely a külön irodalmi nyelv használatát alátámasztaná, indokolttá tenné. Csupán nyelvjárási árnyalatokról beszélhetünk, mint a felvidéki kulörlokál kezdeteiről, ahogy ez Szombathy Viktor palóc elbeszéléseiben, Darkó István és Dienes Adorján népies hangulatú történeteiben és legutóbb Mezőssy Mária írásaiban megmutatkozik. Sokkal lényegesebb ennél a nyelvhasználat ügye, mint a magyar megmaradás biztosítéka. Ezzel viszont csak igen későn kezdenek foglalkozni a szellemi emberek. Krammer Jenő, a felvidéki pedagógia szakírója 1936-ban kimutatja a kisebbségi társadalmakban bizonyos időn belül bekövetkező kényszerű jelenséget. Krammer kissé pesszimistán vélekedik az új kisebbségi nemzedék nyelvhasználatáról, amikor így ír: «szlovenszkói magyar szellemi életünkben lehetetlen észre nem venni, hogy a nyelvhasználat biztonsága és tisztasága igen problematikussá lett körülöttünk. Lelkiismeretes kulturmunkás számára mérhetetlen gátlás ez. önmagának fáj, ha vét a nyelv szelleme ellen és így kifejezésmódja félénkké, akadozóvá válik, ami az alkotó lendületet eleve megköti. De a felnövekvő új magyar generációk a magyar műveltség többi területén is érezhető hiányokkal viaskodnak. Mert nem lehet olvasás által mindent pótolni. Még a mult nagy irodalmi értékeit, amelyeket iskoláink tanítanak, szorgalommal és munkával magukévá tehetik, de a jelen pezsgő szellemi alakulásában benne kell élni. S van-e ilyen pezsgő szellemi alakulás a szlovenszkói magyarság kulturél etében?» A választ a magyar könyv és a kisebbségi falu viszonya adja meg, ami egyben az időnként visszatérő népi kultuszt, az utolsó években feltűnő parasztköltők (Sass János, Veres Vilmos, Agárdv Zsigmond, Csontos Vilmos) szerepét és a néplélekből fakadt felvidéki magyar tudatot is megmotiválja. 328