Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

KEMÉNY GÁBO H ségi irodalom még mindig nem ért el arra az esztétikai magaslatra, hogy önzetlen, független és mindenkor művészeti normák szerint értékelő kritikát és kritikai fórumot termeljen. Ennek természetesen személyi akadályai is voltak. Nyomon kisérve a kritikai tisztázódás útját, megfigyelhető, hogy a harmincas évek elején a kisebbségi irodalom kilábol a «baráti kritika» beteg televényéről. 1929 és 1933 között a bírálati tisztázódás éveinek nevezett időszakban megszűnik a baráti alapon álló lekötelezett kritika, s megindulnak az egészséges irodalmi életet jellemző szellemi viták, amelyek már elvi természetűek és nem mozognak többé személyi síkon. Erre az önvizsgálati alapra viszont már évekkel ezelőtt el kellett érnie a felvidéki közvéleménynek. Az egyre inkább kiütköző hiányokat a kezdő irodalom vizsgálói kíméletlen őszinteséggel tárják fel. Keller Imre kassai esztéta 1926-ban megjelent tanulmánykötete (Irodalmi mozaikok) egyik cikkében az alábbi sorokat olvassuk: «A jelenleg divatos, baráti alapú kritikának következménye, hogy a nagynehezen bontakozó kisebbségi irodalom még mindig nem ment át a számára oly nélkülözhetetlen szelektálási folyamaton.» Szerinte a főváros kritikai és művészeti irányvonalán kell keresni az északi magyar irodalom formai zavarainak orvoslását. Keresztes Pál ipolysági irodalomtörténész 1929 telén, az ipolysági könyvhéten előadást tart a kérdésről. Megállapítja, hogy az új irodalom bírálati nehézségeinek egyik főoka az, hogy már Kazinczy korából nem folytattak ezen a peremterületen decentralizációs kultúrpolitikát. A Trianon által széttépett szálakat legalább egv századdal előbb másfelé kellett fordítani, hogy sajátos vérkeringést kapjon az önálló irodalmi fejlődéshez nein szokott magyar táj. Ha ennek a tudatos nemzetpolitikának hagyományai lettek volna, úgy a felvidéki irodalom gyökerei sem a prevratban fakadnak. Első tennivaló szerinte is a baráti kritika letörése, melyet az első kisebbségi évtized végén is az összeköttetések, politikai szempontok irányítanak. A korszak magasba kívánkozó, olykor szélsőséges, lényegében azonban tisztult és valóságos lelkületét a politikusok is felismerik. Szent-Ivány József az első, aki a szellemi kibontakozás gátlásaival behatóan foglalkozik. Elismeri, hogy a háború utáni Felvidéken a másutt gazdasági vagy politikai vonatkozásban élő szempontok váltak irodalmi problémákká és emiatt élesen szembekerülő táborok, irányirodalmi csoportok alakultak ki. A nézetek és egyéniségek közötti áthidalást, mely irodalmi téren a szellemi szervező munka kizárólagos kötelessége lett volna, a kisebbség kulturpolitikusai nein ludták az idők kritikai szellemének jegyében megoldani. «Be kell ismernünk — írja 1935 nyarán — hogy minden jószándék ellenére, azok a kezdeményezések, amelyek irodalmi összefogást, kultúréletiuik fellendítését célozták vagy elbuktak vagy kevés életre való hajtást neveltek.» Magyarázatát több sajáto320