Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

KEMfcNY GÁBOR szemlélete nem volt az elcsatolt magyarságnak. Kultúrpolitikát előzmények és az ismeretes okok miatt nem is teremthetett. 1918 után egyesületei, intézményei, kultúrestjei betiltva, egységes irodalmi megnyilatkozásai átfogó tehetségek nélkül, a kisebbség irányítói nem folytathattak rendszeres szellemi önvédelmi harcot s ami a későbbi fejlődést szüntelenül gátolja — nem építették meg a kisebbségi irodalom kapcsolatait a népi tömegekkel. Mindezekért azonban nemcsak az első öt év szereplőit illeti a vád, hanem elsősorban azt a többségi terror politikát, mely minden életképes megmozdulásban irredentát, minden népi összefogásban forradalmat sejtett. A felvidéki magyar művelődés első korszaka 1924-ben lezárul. Nemcsak azért választjuk ezt az időpontot zárókövéül a kezdet nehézségeinek, mert innen, az első felvidéki regény (Hangzatka, 1924) kiadásától számítjuk a rendszeres kisebbségi könyvkiadást, hanem azért is, mert a kisebbségi magyar kultúra gócpontjai ettől az időponttól kezdve eredményes kultúrmunkát folytatnak. Irodalom születik a kezdeményezésekből, kisebbségi öntudat és reálpolitika a meddő ábrándozásból és passzív rezisztenciából és bár kiforratlan, de körvonalaiban már kisebbségi szellemiség. A kisebbségi öntudat kora 1924—1929 Míg Erdélyben az új történelmi helyzet első négy évében, a Felvidéken valamivel később 1924 és 1929 között megtörtént a kisebbségi gondolat társadalmi és szellemtörténeti kibontakozásának korszaka. Az eddig széttagoltan élő, sejtésekre vagy egyoldalú emigráns szemléletre beállított társadalomból nemzeti társadalom lesz s ez politikai és irodalmi téren egyaránt kifejezésre jut. A kisebbségi öntudat kora ez a rövid időszak, melyben aránytalanul jelentős szervező és kulturális munka fogja össze a kisebbségi politikusok és költők vezetése mellett szervezkedő közel milliós magyar társadalmat. Ez a korszak egyaránt távol állott attól a misztikus halálérzettől, amit a századvégi szobaköltészet és a kisebbségi tragikum sajátos keverékeként Merényi Gyula plántált a kisebbségi életbe, de lendületével távol esik az Ölvedi László féle sallangos magyarságtól is, mert újat akarásában, hitében és megmozdulásaiban a kisebbségi szellem dinamikájának határozott körvonalait jelentette. Ez a korszak, amit Győry Dezső, az akkor még öntudatos kisebbségi költő lírájában az «újarcú magyarság» korának hív, forduló kívánt lenni a kisebbségi magyar élet útján. A felsőbbrendű magyarság vágya fogta el a kisebbségi magyarság egészét s ez a kötetlen rajongás a kultúr302