Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Szombathy Viktor: Keszeg András egyedül maradt

KESZEG ANDRÁS EGYEDÜL MARADT Bajuszos, őszfejű, csizmás ember volt. Kisalföldi magyar. Keszeg András apja. Nem is lehetett más. És Keszeg András mögött egy leány, parasztlány. Ismerősök ezek az arcok, száz és száz terem ilyen a falun, piros muskátlis ablakok előtt sétálnak ilyen lányok vasárnaponként összefogózva és énekelnek vékony hangon. Ilyen ráncosarcú, csizmás, kerekfejű magyar is százszámra ül vasárnap délután a ház előtti padkákon, odalent, a Duna partján, a Vág mellett, vagy a Hernád völgyén. — Aggyonisten! — köszönt Keszeg András és tétován nézett körül. Mindazáltal nem volt idegen neki az ilyen helység, háború alatt kétszer feküdt sebével a hadispitálokban. Hanem a lány annál riadtabb volt. Érezte, hogy titokban minden szem rámered. — Andris, — hajolt az idősebb Keszeg a fia ágya fölé. — Idesapám, eljött? — A keze ott kaszált Keszeg Andrisnak az apja arca felé. Megsimogatták egymást. Keszeg András zsebkendőt vett elő s félrehajolt. — Nagyon kiabálnak ... — mondta Andris bevezetőül. Az apja nem mert szólni semmit. Ismerte a katonafajtát. Valamikor ő is így ordítozott. — Ilon is itt van, — tolta most közelébb a lányt az öreg Keszeg. Ilon vérvörösen állt az ágy mellé. Ott állott mozdulatlanul és egy szót nem bírt kinyögni. Aztán lassan nyújtotta ki a kezét s megfogta az Andris vékony ujjait. — Ilon, — próbált felülni Andris, hogy közelebb jusson a lányhoz, de az őrnagy gyengéden visszanyomta a párnák közé. Roppant csönd volt a teremben. Álltunk az ágyak végénél. Szeme mindenkinek a Keszeg-családon. A németek, a csehek ugyan nem értették a magyar beszédet, mindazáltal senki előtt nem lehetett titok, hogy mi történik itten. A haldokló Keszeg Andráshoz felhívatták az apját. Az öreg Keszeg odaült a fia ágya mellé. Széket toltak alája és a két magyar nézte egymást. — Fiam, fiam ... — sóhajtotta az öreg. Ifjú Keszeg köhögött. Keservesen nyögdécselt és felülni próbált. — Mi hír otthon, Ilon? Az őrnagy megveregette a legény arcát, szólt hozzá nagyon gyengéden, ahogyan még sosem hallottuk beszélni. Szólt valamit az ápolónőnek, aztán kiment, dolga volt. Knyizsák megmozdult. Nem birta az állást. Aztán Balog csetár is kinyújtózkodott. Lassan indultak el, mintha cél nélkül tennék a lépést s azon veszik észre magukat, hogy ott állnak már a Keszeg ágya fölött. — Tesvir! — billentette meg a karját Balog csetár, — ne búsujj, megesküdöl te még Ilonnal 1 263