Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Rácz Pál: Janó, a drótos

JANÓ, A DRÓTOS Janó most már felfigyelt. — Meghalt talán, úrficska? — Meghalt... Még kicsi voltam, mikor meghalt.. . Felállott és a drótos térdéhez támaszkodott. — De Janócskának van mamája, úgye? — Van, úrficskám, hogyne volna .. . És lesz testvérkéje is nemsokára . . . A kisfiú az ostornyéllel köröket rajzolt a porba. — Nekem nincs testvérkém .. . A drótos meleg tekintettel simogatta a kisfiú arcát. Sajnálta. A kisfiú megfogta a zsíros kalapot és leemelte a Janó fejéről. — Juj, milyen nehéz ez a kalap! A drótos meghatódva dicsekedett: — Az én Janócskám is így szokott a kalapommal játszani, ha hazamegyek .. . A fiúcska figyelemmel nézegette a kalapot és mintha magának suttogná, felelte: i — Én nem tudok ilyennel játszani .. . Nekem nincs apukám . . . A drótos atyai megértéssel ölelte át a kisfiút. — Szegény úrficska, szegény úrficska ... A kisfiú büszkén jegyezte meg: — Én gazdag vagyok. Nekünk sok pénzünk van . . . A drótos lemondóan bölcselkedett: — Hiába van pénz, ha nincs se apa, se testvérke . . . A kisfiú a Janó borostás állát tapogatta. — Te jó apa vagy? — Én jó vagyok. És elővette a tarisznyáját. — Nézze csak úrficska! Az én Janócskámnak már vettem is valamit. .. Hogyha majd hazamegyek, örüljön neki . . . Egy csinos kicsi szattyánbőrtarisznyát húzott elő az avas szalonna és barnakenyér közül. — Ugyi, szép? A kisfiú még szorosabban fészkelődött a drótos ölébe és mohón kapott a tarisznyácska után. — Muti csak? A nyakába akasztotta és úgy gyönyörködött. A drótos egészen hozzáhajolt. Durva arcát hozzádörgölte a fiúcska selymes bőréhez. Izmos karjával átkarolta és magához szorította. A kisfiú tűrte. Minden figyelmét a cifrán varrott kicsi tarisznya foglalta le. 227