Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kováts Béla: Az első kisebbségi nemzedék

AZ ELSŐ KISEBBSÉGI NEMZEDÉK Ezzel a hittel ápoltunk mindent, ami magyar. Ha más is volt elképzelésünk a magyar színjátszásról és filmről, mint ami hozzánk eljuthatott, mégis megtöltöttük a színház és mozi nézőterét, hogy ünnepeljük a magyar szót. Ezzel a hittel vásároltuk a magyar könyvet és rendeztünk magyar kultúrelőadásokat. Ezzel a hittel kapcsolódtunk bele minden magyar kultúr akcióba és ha csak egy-egy téglát is hordva, építettük azt a szimbolikus épületet, amely a magyarság bevehetetlen várát jelentette: a magyar lelkiséget. Rájöttünk, hogy rajtunk, a csehszlovák uralom alatt élő magyarokon senki más idegen nem segít, csak mi magunk s a mi erőnkből kell kiverekednünk azt, hogy tiszteletben tartsák életigényeinket. Ezzel a felismeréssel, magyar lelkesedéssel, a cseh egyetemeken tanult és átvett szláv kollektívérzéssel és német munkaakarással építettük a kisebbségi magyar jövőt, amelyről tudtuk, hogy egyszer egybe fog olvadni a nagy magyar közösséggel. Az idő pedig érlelte az eseményeket. Kérlelhetetlen törvényszerűséggel következtek be azok az események, amelyek az 1938-as esztendőben meghozták a régi remények valóraválását. Mikor 1938 május 21-én a csehek részleges mozgósítást rendeltek eJ éreztem, tudtam, hogy egy történelmi dráma utolsó fejezete közeledik a befejezéshez. Ugyanezt érezte azonban minden magyar a Kárpátok tövében. Ránk azonban, a mesterséges határokon túli végeken élő magyarokra, ennek a drámának szenvedő hőseire még nehéz napok következtek. De tűrtük és szenvedtük kiapadhatatlan lelkesedéssel. Ez a lelkesedés elhallgattatta és magával ragadta még azokat is, akik eddig kétségben voltak a létünkért folytatott harc módszereit illetően, vagy akik eddig nemtörődömségből, vagy az idegen uralom fenyítőmódszereinek hatása alatt némaságra kárhoztatva várták az idők írját. Szinte példátlan a magyarságnak az a megmozdulása, amely ezekben a kritikus napokban az idősebb és újabb generációk embereit egy csatasorba állította, hogy egy emberként tegyen hitet magyarsága mellett. így érkezett el az őszi cseh mozgósítás napja. Tudtuk, hogy csak napok, talán órák kérdése, hogy diadalra jusson az a gondolat, amelynek igazságáért vállaltuk húsz esztendő minden küzdelmét. A mozgósítási parancs minket, magyarokat is kötelezett. Valami hirtelen megoldást reméltünk azonban és igyekeztünk a jelentkezés idejét a legvégső határig kitolni. Tudtuk a májusi mozgósítás idejéből, hogy a csehek éjszaka, az ágyból ráncigálják elő a katonaköteles férfiakat és azonnal viszik magukkal a kaszárnyákba. Mi, pozsonyiak abban reménykedtünk, hogy talán még éjszaka sor kerül a város megszállására és ezért elhatároztuk, hogy addig nem vonulunk be az idegen hadsereghez, amíg feltétlenül nem szükséges. Sokan a magyarok és németek közül már előzőleg átszöktek a határon, a határszéli falvakból csoportosan menekültek a katonaköteles magyarok 145