Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Vájlok Sándor: A felvidék nemzetiségei és a szellemi közeledés problémája

VÁ.ILOK SÁNDOR Az 1921-es cseh-szlovák népszámlálás 2,013.675 szlovákot talált a csehszlovák köztársasághoz csatolt magyar területen. Ez a szám 1930-ban 2,373.054-re szökött fel. Az eltolódás szokatlanul magas volta különösen nemzetiségi szempontból fontos; mégpedig nemcsak társadalmi, hanem lelki téren is. A szlovák statisztikai növekedés ugyanis nem annyira a természetes szaporulatnak, mint inkább a nemzetiségellenes politikának és népszámlálási taktikának az eredménye. így bizonyos nemzetiségellenes magot, célzatot hordoz magában. Az «államnép» terjeszkedése mindig a nemzetiségek kárára történt, ami azzal a következménnyel járt, hogy az utóbbiak alig láttak lehetőséget arra, hogy a vezető néppel békességben élhessenek. A NEMZETISÉGEK KÖZÖS POLITIKAI MUNKÁJA. A felvidéki terület áldatlan viszonyok között került a cseh-szlovák köztársasághoz. A magyar-szlovák helyzet, amely a háború előtt egy-két évvel örvendetesen javulni kezdett, a trianoni döntésig nem érett meg anynyira, hogy annak alapján a két nép szorosabb együttmunkálkodást tudott volna létrehozni. A kezdeti tájékozatlanság és szétziláltság ezeket a laza szálakat is szétszakította, s a két nemzet — a maga különféle világnézeti és politikai csoportjaival — egymás mellett indult el, sőt közömbösen, vagy egymást támadva éldegélt az első években. Az egyíittmunkálkodásra alig volt lehetőség, alig volt valamelyes lelki alap. A szlovák társadalom több részre esett szét, s a vezetőszerepet nem a magyarországi beállítottságú csoport, hanem a csehszlovák irányzat szerezte meg benne. Az utóbbiaknak semmi érzékük nem volt az őslakos érdekek, az itteni népek lelki megértése iráni és semmit sem akartak tudni a magyarságról. Nem kerestek őszinte megbékélést az ottrekedt magyar társadalommal, a magyar állammal szemben pedig a legélesebb ellenkező álláspontot képviselték és hirdették. Az ilyen viszonyok között élő nemzetiségek és a vezető nép között őszinte politikai barátság nem fejlődhetett ki. Az örökölt adottságok miatt igazi béke és cselekvő együttmunkálkodás Szlovákia őslakos nemzetiségei között sem alakulhatott ki. Az egyes csoportok, nemzetiségek, passzív együvé-állása a kényszerítő körülmények nyomása következtében azonban mégis bekövetkezett. A közös sors parancsaként, s nem önként, vagy a véletlen játéka folytán. A közös sors a csehszlovák politika irányelvei miatt vált nemzetiségi tényezővé, hisz a közös haza, Szlovákia, a régi magyar birodalom északi darabja az új hatalom szemében csak gyarmat volt. Ezt a gyarmati helyzetet és annak nagyon is feltűnő következményeit minden őslakos nép egyformán viselte, lett légyen az szlovák, 12