Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Rády Elemér: A felvidéki magyar politika húsz éve

A FELVIDÉKI POLITIKA 20 ÉVE nak határai között mindenki találkozhatott, aki magyar szóra cserélte fel eddigi anyanyelvét és részt kívánt venni az építő nemzeti munkában. A csodálatos hirtelen megmagyarosodott zsidóság rövidesen beilleszkedik a nemzeti élet vérkeringésébe. Aktivitását faji adottságai fűtik s vérében hordja a konvertiták, az asszimiláltak örök törvényeit: megmagyarosodottságáról minden vonalon bizonyságot akar tenni, a leghetykébben, a legrikítóbban akar magyar lenni. De nemzetieskedő hanghordozása korántsem őszinte meggyőződés, sokkal inkább erőltetett külsőség, divatba került tömegcikk. Az államváltozás eddigi politikai meggyőződésének átváltását is jelenti. A csehszlovák állam érthető politikai megfontolás alapján külön zsidó nemzetiséget kreál és így lehetővé teszi, hogy magukat eddig a magyar anyanyelvűség mellé lekötött zsidó tömegeket az öncélú zsidó nemzetiség fókusza köré gyűjtse össze. A zsidóság enged a hívó szónak s a magukat alig pár éve még magyarnak valló, csupán felekezetre nézve zsidó vallású rétegek most hangos öntudattal sorakoznak fel a zsidó nacionalizmus zászlaja mögé, vagy szegődnek nyíltan csehszlovák színezetű államszolgálatba. A zsidóság cserbenhagyta a kisebbségi magyarságot: ez a puszta igazság, melyet nem lehet sem kiforgatni, sem szépíteni. Elegendő csak egy futó pillantást vetnünk a közelmúlt nemzetiségi adataira, hogy meggyőződjünk az igazságról. 1910-ben a mai Szlovenszkó területén 76.555, a mai Kárpátalján 30.759 zsidóvallášú magyart számláltak össze. Szlovenszkón az első csehszlovák állami népszámlálás alkalmával, 1921-ben a zsidóság száma 76.555-ről 21.744-re zuhant, Kárpátalján 30.759-ről 7083-ra, Szlovenszkó és Kárpátalja területén az 1921-es adatok szerint együttvéve 28.827 volt a zsidóvallású magyarok száma és ez a szám 9 év múlva, 1930-ban 16.807-re csökkent. E statisztikai összeállítás minden tévedést kizáróan élénk fényt vet a szlovenszkói zsidóság háború utáni politikai irányváltoztatására. A magyarnyelvű zsidóság minden vonalon cserbenhagyta a magyar ügyet, mihelyt nyílt színvallásról volt szó, mihelyt meggyőződésének tudomásulvétele az állam részéről nem volt elkerülhető. Csak addig a mértékig tartott ki a nemzeti gondolat mellett, amíg úgy vélte, hogy ez társadalmi létezésének s főleg gazdasági fejlődésének útjába nem gördít akadályt és minden elképzelhető eszközt megragadott, hogy lojalitásáról, becsületes államtámogató jószándékáról biztosítsa a mindenkori kormányhatalmat. Sokszor halljuk a zsidósággal kapcsolatban is a már ismert kifogást: a zsidóság őrzi a magyar nyelvet és kulturát az északi magyar szórványvidéken. A kérdés szerfelett fontos és nem lehet rajta egykönnyen átsiklani. Csakugyan: a tapasztalat azt mutatja, hogy a zsidóság a szórványvidékeken javarészt még ma is magyarul beszél, magyar napilapot, vagy könyvet olvas és szívesen támogat magyar kulturtörekvéseket. De vigyázzunk: mindezt alig diktálja a meggyőződés, az öntudat, a nemzeti szellem igaz és odaadó szere123