Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
Községi adattár
Gnye Emma, 1935-ben meghalt. Kilenc gyermeke van. Két "fia és- három veje frontharcos volt a világháborúban és egyik věje. Witz Emil t. főhadnagy hősi halált halt. Apfeldörfer Bernât vegyeskereskedő, Laturka. 1895-ben született Latorcafőn. 1923-ban alapította az üzletét. A világháborúban katonai szolgálatot telj esitett. Neje Weisz Helén, gyermekei: Blanka, Margit és Jenő. Apfeldörfer Lajos gazdálkodó, Laturka. 1903-ban született Latorcafőn. Édesapja gazdaságában nőtt fel és ennek halála után önálló gazda lett ig28-ban. Felesége: Herskovics Helén, fia: Benczi. Édesapja, néhai A. Benczi 1887ben vendéglőt alapitott, melyet most özvegye, Feller Rózsi vezet gyermekeivel együtt. Apoller János birtokos, Jászfalu. — 1863-ban született Perketén. Ötven holdon kezdte el az önálló gazdálkodást 1905-ben és birtokát azóta megnövelte. Volt községi elöljáró és templomgondnok. Községi képviselő, a M. N. P. alapító tagja. A megszállás alatt megőrizte magyar hűségét. Első neje, Habári Julianna 1914-ben meghalt, második felesége Dékány Rozália. Gyermekei: Julianna férj. Szamuch Istvánné és' Ilona férj. Lipták Dénesné. Archimandit Elek kolostorfőnök, g. kel. főesperes-lelkész, Iza. 1877-ben született Kőrösmezőn. A teológiát Oroszországban végezte, azután Görögországban működött a rend kötelékében. Jelenleg Huszton lelkész. Arh!mandrit Malej kolostorfőnök és g. kel. főesperes-lelkész, Iza. Itt született 1888-ban. Tanulmányait Oroszországban végezte. 1914-ben szentelték pappá. 1925 óta mint főesperes működik és vezeti az izai kolostort. Aschkenázi M. D- és Fia malomtulajdonosok, Nagybocskó. A malom 150 —200 éve áll fenn. A mostani cégi 1889-ben alakult. Jelenlegi tulajdonosok: Aschkenázi Éliás, Andor és Lipót. A vízi hajtású malom napi teljesítő képessége 10—15 mm. A család elődei az 1700-as években telepedttk le Máramarosban. A malomtulajdonosok a megszállás alatt megtartották magyarságukat és ezért sulvos adóval sújtották őket. A. család egyik tagja, Sándor résztvett a világháborúban, kisezüst és bronz v. é.-fc és Kcsk.-t kapott. Ardó András nagybérlő, Csallóközkürt. 1896-ban szül. Taksonyfalván. Atyja, Géza szintén nagybérlő volt gr. Esterházy Mihály birtokán. Ö maga a középiskolát Pozsonyban, a gazd. aka-démiát Lipcsében végezte, ahol 1925-ben diplomát kapott. Négy évig a nagysurányi cukorgyár gazdaságában működött. 1929 elejétől bérli Csallóközkür^ tön gr. Pálffy Andor 796 m. holdas birtokát. 1915-től végigküzdötte a világháborút a román és olasz fronton és mint hadnagy szerelt le. Kitüntetései: III. o. katonai érdemkereszt, signum laudis a kardokkal, bronz v. é., Kcsk. Községi képviselő, a M. N. P. és az Orsz. Magyar Gazdasági Egyesület ig. tagja. Neje: Spácil Erzsébet, gyermekei: János és Péter. Asztalos Pál gyári főgépész, Volóc. — 1887-ben született Nagymuzsalyon. Iskolázása után kitanulta a iakatosipart. Mint segéd Budapesten praktizált, majcl a munkácsi Máv-fütőházhoz került. —— Tényleges katonai szolgálata alatt a nyir egyházai huszároknál szemsérülcst szenvedett. Elvégezte a gyógykovács! kurzust. Rokkantsága miatt kilépett a. Máv kötelékéből és a voióci fürész J gyárban helyezkedett el 1916-ban. 1933, óta főgépész. A magyar katonai parancsnokság 1939 márciusában a község élére állította kormánybiztosi minőségben. Ettől a tisztségtől 1939 októberében mentették föl. 1939 áprilisában átvette az állomási vendéglőt, melyet családja vezet. Az ukrán éra alatt üldözésben volt része. Neje Hesur Ilona, gyermekei: Rózsi, Jolánka, Berta, Miklós, Mária, Mihály Péter és Pál. II. Aut. Orth. Izraelita Hitközség— G alánt a. Aut. Orth. Izr. Hitközség — Vágsellye. Anyaegyháza eredetileg Vágvecsén volt. 1925-ben lett önálló. Filiái jelenleg: Vágvecse és Tornóc. Temploma 1894-ben épült. Ötven éve fennállófelekezeti iskolája van. Több jótékony és kultur intézmény működik az egyház kebelében. Vezető rabbi: Strasser Márk, aki a rabbiképző elvégzése után Szeresófalván lett főrabbi és 1925. óta vezeti a vágs'ellyei egyházat. Alrabbi Ehrentlial Ignác. Hitközségi elnök: Wolff Hugó kereskedő.