Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
Községi adattár
Sárosfa. i88i-ben született Dunaszerdahelyen. Tanulmányait Komáromban végezte, gazdatiszti oklevelét 1907-ben — kapta. Először Bősön működött, 1928t ban került Sárosfára és itt 1300 holdas birtokot vezet. Rés'ztvett a világháborúban, az orosz fronton küzdött, majd hadifogságba került, melyből szökés utján szabadult. A M. N. P. helyi elnöke. Neje, Ballabás Róza 1934-ben meghalt. —• Gyermekei: Sári, Gizella, Blankaj és ÉvaVarga Demeter községi biró, Orosztelek. Itt született 1895-ben. Fiatal korában szülei mellett gazdálkodott,, azután önálló gazda lett. A világháborúban az orosz fronton harcolt tizedesi rangban1939 márciusában községi biróvá választották. Nős, gyermekei: László, Anna, Mari, Irén és Nemfodora. t Varga Ferenc molnár m., malomtulajdonos, Bős. 1895-ben Deákiban született és ott tanulta ki a malom- és gépipart. 1939 óta a bősi malom tulajdonosa Nagy Gyula társaság bán. A malom 19x7 óta áll fenn. 30 lóerős Diesel-motor hajtja, öt alkalmazottat foglalkoztat. Varga Ferenc 1915-től mint alvadász végigküzdötte a világháborút az orosz, román és olasz fronton, egyszer megsebesült, —• Kcsk-t kapott. Tagja volt a MNP-nak, hazafiassága miatt a csehek letartóz-^ tatták. Neje Petró Mária, gyermekei: Mihály, sIzabella, és Frigyes. Varga Gyula baromfikereskedő, Diósförgepatony. 1912-ben született Dévényben régi nemesi családból. Iskolázása után Somorján kitanulta az asztalosipart és mint segéd Pozsonyban dolgozott. 1937 óta baromfi-kereskedéssel foglalkozik. Tiz hétig szolgált a magyar hadseregben. A mgeszállás alatt magyar érzelmű volt. Neje Nagy Franciska, — gyermekei: Ilona és Tibor. Varga Gyula gazdálkodó, Fél. Itt született 1911-ben. 1935-ben kezdte el az önálló gazdálkodást 43 m. holdas birtokán és 93 holdas bérletén. Jelenleg 63 m. hold a saját birtoka. Állattenyésztéssel is foglalkozik. A MNP. tagja. Neje Fekete Erzsébet, gyermekei: Ferenc, — László, Imre és Erzsébet. Varga István gazdálkodó, darálómalmos, Csallóköztárnok. Itt született 1885. ben. Iskolázása után kitanulta a cipészipart, melyet húsz éven át űzött. 1929 óta -Önálló gazda, birtoka 11 m- hold és 5 hold bérlete is van. 1934-ben darálómalmot létesített. Községi képviselő, az Egyesült Magyar Párt tagja.' Magyar érzése miatt a csehek több izben pénz-, büntetéssel sújtották. Neje Pénzes Irén, gyermekei: Sándor és Irén. Varga János kereskedő, II. biró, Kökényes. Iskolázása után a keresk. pályára lépett és mint segéd 16 évet töltött a Hangya szolgálatában. 1919-ben Önállósitotta magát Kökényesen. Magyar érzelmei miatt az ukrán éra alatt üldözésben volt része. 1939 juliusa óta a község II. birája. Neje Cziller Franciska, gyermekei: Mihály m. kir. csendőr, Jolán és Balázs. Apja, néhai V. Mihály építési vállalkozó volt. Varga József főmolnár, Sztrebicsó. — 1901-ben született Mezőkászonyban. Iskolázása után kitanulta a malomipart. Mint segéd Mezőkászonyban működött három évig, azután nyolc évig a gáti gőzmalom főmolnára volt. 1931 óta 9 sztrebicsói Ackermann-féle gőzmalom felelős főmolnára. Felesége Kropok Anna, gyermekei: Magda és 1 Ervin. Vargha Lajos ig. tanító, Nagypadány. 1848-ban született Nagykőrösön. Itt végezte a képzőt 1873-ban. ' Pedagógiai működését Szekszárdon kezdte, azután Pátyon tanított. 1885—1912-ig Nagypa* dányban volt ig. tanitó, azután nyuga lomba vonult. A megszállás alatt hazafias magatartást tanúsított. Felesége: — Márk Mária, leánya: Matild férj. Ollós Miklósné, Unokája: Andor. Varga József Cikta-üzletvezető, Huszt. 1906-ban született Halmiban. Iskoláit —Nagyszőllősön végezte. A MNP. lelkes tagja volt a megszállás alatt. Jelenleg a huszti Cikta-üzlet vezetője. Neje Bukovszky Zsófia, gyermekei: Sándor é? Béla. Atyja, id. Varga József front* harcos volt a világháborúban, jelenleg tisztviselő 'Nagyszőllősön. Varga Sándor volt áll. tanitó, Galánta, 1890-ben született Téten. A képzőt Budapesten végezte. 1911—25-ig Felsőszeliben tanított, azután 1934-ben bekövet* kezett haláláig Galántán. 1917-ben hadbavonult, majd felmentést kapott. A 'hűségeskü t megtagadásáért a csehek el« mozdították állásától. Neje Braun Janka, gyermekei: Tibor, Ibolya és> Ervin. Varga Sándor' fodrász m., Szolyva, 1884-ben született Turkevén. Iparát Mezőtúron tanulta ki. ; Mint. segéd több he— 203 —