Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A Felvidék érdekesebb barlangjai és szurdokvölgyei
cfás, a másikban meredek sziklafalak függienek alá és borzalom betekinteni mélységeikbe. Ahol ilyen dolinák vannak, ott biztosra vehetjük, hogy a hegy, belsejében barlangok ágaznak szerteszét, mert a mélyedések nem egyebek, mint vízgyűjtő medencéi a légiköri csapadéknak, mely vékony repedéseken át szűrődik a hegy belsejébe. Itt közö t ábránk a földalatti barlangok és dolinák összefüggésének vázlatos keresztmetszetét mutatja. Fenn, a hegytetőn látjuk a mészkőbe mélyedő vízgyűjtő dolinákat. Itt nem szabad felednünk a mészkőnek azt a tulajdonságát, hogy szénsavas vízben oldódik, mint a cukor. Minthogy minden eső és forrás víz több-kevesebb szénsavat tartalmaz, a dolinák fenekén levő repedésekbe szivárgó víz, a mészparányokat feloldja, miáltal folyton növeli a repedéseket. Ha a mészkarbonátokat oldva tartó víz ievegőbe kerül, a szénsav elillan és a mészkarbonát újra lerakódik. Hosszú évezredek során így vájja be magát a víz a hegyek bel-, sejébe; így alkotja abban az üregeket s az üregekben így raktározza föl ismét a mészkarbonátot, mely ha a hegy szerkezete olyan, további évezredek folyamán újra megtölti a nyílásokat s egy emelettel alábbsülyedve, új barlangokat, új mészkarbonát formációkat alkot. Bemutatott ábránkon látjuk a mészkőbe vájódott repedések, zsombolyok, szakadékdolinák, barlangok, cseppkőképződmények, völgyfenék sülyedések, víznyelők és újabb barfangalakulások sematikus képét, melyek ^érthetővé teszik a barlangok (és képződményeik kialakulását. Gyakran megtörténik, hogy az örök sötétségben zúgó patakok hátráló eróziója folytán képződött barlangok nem telnek meg cseppkővel, hanem bővülnek. A nagy esőzések idején megáradt bariangii: víz, tomboló folyásában az egyik üreget a másik után szakítja be. Ezalatt fölülről a dolinák is egyre mélyülnek. Egymásba olvadnak. A mészplató tetején hosszú vájatokat alkotnak, míg végre valamely hirtelen megszaporodása a víznek, meglazítja a boltozatot tartó szerkezetet és egész hosszában szakítja iát a barlangot. Igy támadnak azok a máreíteik'ben fenséges hasadékok, szurdokok, melyek a platós mészkővidék utazóit nem egyszer ejtik bámulatba, Felvidékünk mészzónájában igen sok ilyen eredetű szurdokvöígy van. Legszebbek közülök Gömörmegyében a Sztracenaí-, Pelsőci; Trencsénben a S z u I y ó i-, Liptóban a D e m' é n fa I v i-, Abaujbán az Á j i- és Szádéi lői-, Borsodban a G a r a dn a-S z i n v a-v ö I g y. így magyarázható meg az a jelenség is, hofgy a hosszú szurdokvölgyek mészfalain, sokszor toronymagasságban sötétlik egy-e'gy barlang szája. Va'amikor, amikor még a víz folyton romboló eróziója nem hasította szét a szikláit s a coüinájk vize a barlangban folyt végig, a most napvilágra kerülő barlanginak egyrészt folytatása volt a mészsziklában, hnásrészt a. leszakadt részben folytatódott. Hogy került hát a barlangi a magasba? Ugy, hogy azalatt a sok sok ezer és tízezer év alatt, mely a barlang megszületése óta elmúlt, a barlanggal egyszintben levő völgy elkopott, bemélyült, néha több száz méterrel alábbszállott és ezzel alábbszállott a víz is, mely va'aha kivájta, porlasztotta a barlang kőzetét. De feleljünk meg arra a kérdésre is, miként születik a cseppkő?,' A mészbarlangok örök sötétjében álldogáló, a környező csendet szabályos időközökben ismétlődő halk csengésű nesszel véli megza— 82 — .1
