Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
Községi adattár
"tött. Cége a világháború alatt távolléte •folytán megszűnt. A hadifogságból való hazatérése után ismét önállósitotta magát. Mint tart. tüzérfőhadnagy szerelt le. A signum laudis és Károly csapatkereszt tulajdonosa. A cseh uralom alat: megőrizte magyarságát, csendőri zaklatások ellenére sem tűzött ki cseh-szlovák zászlót és cégtáblája csak magyarnyelvű volt- Függő viszonyba a cseh-szlovák állammal nem került és 'inkább vállalt börtönt magára, semhogy cseh-szlovák behódolás folytán magának anyagi előnyt szerezzen. A csehszlovák hadseregbe mint közlegényt sorozták be. Felesége Steiner Zseni, .ki szintén régi magyar zsidó család "sarja. Schönfeld Jakab korcsmáros, Brusztura. 1872-ben született Kuiimán. Jelenlegi üzletét 1904-ben alapitotta. Neje Adder Chaja, gyermekei: Rózsi, Mór, Fáni Herman, és Ciliké. Mór fia 1917-ben katonai szolgálatot teljesitett Nagyváradon. Néhai édesatyja rabbi volt Kuti mán. Schramm Ferenc szobafestő és mázoló m., Somorja. 1903-ban született Pozsonyban, ahol atyja, Antal kőműves m. Iparát kitanulva, mint segéd Pozsonyban dolgozott. 1920-ban önállósitotta magát Somorján. A M. «N. P. •és több egyesület tagja. Neje ; Nagy Ilona, gyermekei: Béla, Ilona, Erzsébet és Anna. Schraml József gazdálkodó, községi biró, Németkucsova. Itt született 1891ben. Szülei mellett nyolc hold .földön .gazdálkodik. Végigküzdötte a világháborút az orosz fronton ,két izben megsebesült. Kitüntetései: kisezüst és bronz v. é., Kcsk. Volt urbérességi elnök, a felszabadulás után községi biróvá nevezték ki. Neje Weisz Borbála, gyermekei: János, Mari és József.. Schreiber Ábrahám gazdálkodó, gyümölcstermelő, Vajnág. 1874-ben született Urmezőn. Apja, néhai Sámuel} ok-leveles tanitó volt- Ő maga iskolázása után mezőgazdasággal foglalkozott, majd önálló birtokos lelt. (Mai birtoka 50 hold. Intenzív gyümölcstermelést folytat. Érés idején 40—50 alkalmazottat foglalkoztat. A técsői kiállitáson II. dijat kapott. A megszállás alatt magyar •érzéséről tett bizonyságot. Neje Salamon Fáni, gyermekei: Giza, Éva, Bernát, Nándor, Zélíg, Sári, Sámuel és Margit. Schreiber és Seidner gőzfürész és hengermalom, Rimaszombat. A vállalatot a két tulajdonos alapitotta. Eleinte csak mint fatelep működött, a malom pedig 1920-ban kezdte meg üzemét. Az üzemet 160 lóerős gőzgép hajtja. Saját villanytelepe van. A malom napi teljesítménye 300 mm. Vám- és keresk. őrlést végez. A gőzfürész modern felszerelésű, évi teljesítménye tizezer köbméter. A két üzem átlag 40—50 alkalmazottat foglalkoztat. A vállalat vezetője Seidner Márton. Schulcz László földbirtokos és bérlő, Szentmihályur. 1901-ben született — Ipolyszakálason. A középiskola elvégzése után, 1917-ben átvette szülei birtokának vezetését. 1921 óta él Szentmihályuron. 1933 óta községi képviselő. Neje: Wohli.tzer Ilonka, fia: Péter. Unokatestvére, Adler Vilmos 1916-ban hősi halált halt. Schuszter . Béla földbérlő, Bucsuháza. Itt született i88o-ban. Atyja, néhai Sch. Béla 1867-ben. vette bérbe a jelenlegi birtokot a pozsonyi .prépostságtól, ö maga a középiskola után elvégezte a magyaróvári gazd. akadémiát. 1914—-15-ben mint népf. főhadnagy katonai szolgálatot teljesitett. A bérgazdaságot önállóan vezeti, 30 állandó alkalmazottja van. A járási tejszövetkezet megalapítója és elnöke, a járási mezőgazd. bizottság elnöke, községi képviselő. Neje Bozán Margit, gyermekei: Margit és Sári. Schuszter György földbirtokos és bérlő, Béke. 1876-ban született Mucsnán. Középiskolát végzett Medgyesen, 'tejipari szakiskolát Láncpusztán és gazd. akadémiát Kolozsváron. Egy évig gazd. gyakornok volt, majd urad. segédtiszt lett báró Wiener— Welten békéi uradalmában. 1901—28-ig az intézői állást töltötte be és vezette a 3500 k. holdas birtokot. 1928 óta 50 k. hold saját birtoka és 100 k. hold bérlete van. Nagy tejgazdaságot tart fenn. Marhahizlalással is foglalkozik, exportál. A cseh uralom alatt állandóan zaklatták. A szövetkezeti élet vezető tagja, a somorjai evang. egyház felügyelője, a moson- és komárommegyei ev. egyházkörzet II. felügyelője. Neje Szmertnik Irén, gyermekei: György és Edit. — 169 —