Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Községi adattár

ig a Máv-nál munkavezető volt. 1913­ban a fakereskedői és cementipari pá­lyára lépett. 1919-ben gőzfürésztelepet létesített, melyet jelenleg Antal fia ve­zet. Mint szakaszvezető végigküzdötte a világháborút az orosz fronton, 21 ütkö­zetben vett részt. Kitüntetései: nagy­•ezüst, kisezüst és bronz v. é., Kcsk. A M. N. P. tagja, volt községi elöljáró; jelenleg iskolaszéki tag. Neje, Batt Má­ria, gyermekei: Mária, Antal Mihály, Ilonka. Kovács Sándor malom- üzemvezető, Nemesócsa. 1901-ben született Alsóbe­reckiben. Iskoláit Debrecenben végezte, azután a putnoki Hungária-malomban kezdte el működését mint gyakornok. 1921—24-ig eleget tett katonai kötele­zettségének a magyar nemzeti hadsereg­ben és mint karp. tizedes szerelt le. 1928-ban lett üzemvezető a nemesócsai malomban, azelőtt Kassán működött. — 1920-ban a csehek börtönbe vetették. Neje: Koch Nóra, fia: Péter. Kovács Sándor férfidivatáru-kereske­dő. Galánta. Az üzletet néhai édesapja, Kohn József alapította 1874-ben és tőle vètte át 1888-ban. Szücsmunkát is végez. A környék legnagyobb üzlete. Kovács Sándor községi képviselő volt a meg­szállásig. Kovács Szilárd gkat. lelkész, Falucs­ka. 1902-ben szül. Felsősárádon régi hajdúsági nemesi családból. A középis­kolát és a teológiát Ungváron végezte. 1928-ban szentelték pappá. Pályáját La­torcafőn kezdte, 1933-ban lett falucskai lelkész. Az ukrán terror alatt sok üldöz­tetésben volt része. A felszabadulás óta a község bírája. A Hitelszövetkezet ügyv. könyvelője, a komlósi fogy. szö­vetkezet vezetője, a helyi levente-egysü­let elnöke. Neje: Medveczky Ilona, gyer­mekei: Ilona, Andrea, Klára és Kon­stantina. Kovácsy Kálmán kisbirtokos, Podafa. 1887-ben szül. Bögölypaton régi nemesi •családból. Pozsonyban gépkezelői tan­folyamot is végzett. 1909-ben lett lönálló igazda, mai birtoka 40 k. hold. Végigküz­dötte a világháborút a szerb, orosz és •olasz fronton. A bronz v. é. és Kcsk* tulajdonosa. A M. N. P. elnöke, volt községi képviselő, jelenleg hely. biró. Neje: Poda Ida, gyermekei: Sarolta, Béla, Ida, Lenke, Kálmán, Albina és Gyula. Sógora, Poda Béla hősi halált halt. Ková s Ferenc korcsmáros és gazdál­kodó, Boka. Itt szül. 1879-ben. Fiatal ko­rában szülei mellett gazdálkodott, 19 lo­ben önálló gazda lett, mai birtoka 27 m. hold. 1935-ben nyitotta meg korcsmáját. A világháborúban az orosz fronton har­colt, egyszer megsebesült, öt és fél évig orosz hadifogságban sínylődött. Mint szakaszvezető szerelt le, a Kcsk. tulaj­donosa. Volt községi képviselő, a M. N. P. tagja. Neje: Vigh \Mária, gyerme­kei : Gizella férj. Somogyi Kálmánná, és Ferenc. A család hat tagja fronthar­cos 1 volt a világháborúban. Kovás Ignác malomtulajdonos. Bo­ko. Itt szül. 1878-ban régi nemesi család­ból. Szakmáját apja, néhai Ferenc mel­lett tanulta ki. 1906—14-ig korcsmáros volt Csallóköznádasdon, azután átvette mai malmát, melyet vejével együtt ve­zet. 1915—16-ban az orosz fronton har­colt és súlyosan megsebesült, mint tize­des szerelt le. 1920—37-ig a Magyar Párt elnöke volt. Tűzoltóparancsnok, volt megyebizottsági tag, községi kép­viselő, templomatya. Neje Kovács An­na, leánya Erzsébet. Két unokája van.. Kozák József áll. tanitó, Tiszabor­kut. 1916-ban szül. Kisbereznán. Ung­váron érettségizett és ott kapta meg tanítói oklevelét is 1938-ban. Még ez évben nevezték ki áll. tanítóvá Tisza­borkutra. Kozma Sándor vendéglős, Huszt. Itt szül. 1894-ben. 1919-ben lett önálló ven­déglős. Résztvett a világháborúban, az orosz és olasz fronton harcolt, itt meg­sebesült és 75 százalékos hadirokkant lett. Kitüntetései: nagyezüst és bronz v. é., Kcsk. Felesége Szligány Eszter, gyermekei : József, Herminka és Ani­kó. Kozmér Géza gazdálkodó, Vága. Itt szül. 1881-ben. 1912-ben lett önálló gaz­ida 5 holdon és birtokát azóta 9 holdra gyarapította. Végigküzdötte a világhá­borút az orosz és román fronton. Ki­tüntetései: bronz v. é. és Kcsk. 1920-. tói van szerepe a község vezetésében, 1938-ban törvénybiróvá választották. El­ső neje Forró Julianna volt, második felesége Kotrova Mária. Gyermekei : Já­nos*, Mária és László. Második nejének első férje hősi halált halt a világhá­borúban. — 105 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom