Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Községi adattár

Itt született 1874-ben, iskolái elvégzése után atyja tanitotta meg a mezőgazda­sági ismeretekre. 1897-ben lett önálló 36 holddal, amelyet 52 holdra gyarapí­tott. 18 éven át a község bírája volt. Felesége Sághy Rozália, gyermekei: Fe renc, Lajos, Sándor, Mária és Rozália. Kirstätter Xavier vendéglős, Huszt. 1878-ban született a franciaországi St. Louis Haut Rihn-ben. Tanulmányait — Franciaországban végezte. 1926-ban ke­rült Husztra, ahol erdőbirtokot vett és fakitermeléssel foglalkozott hat éven át. Szén- és olajkutatást is végzett. ÉvekeL át 600 embernek adott munkát. A cse­hek tönkretették a vállalatát. 1933 ót? vendéglős. Neje Bohumila Hradecsna. Kiss Ágoston gazdálkodó, Hidaskürt. Itt született 1874-ben. 1910-ben lett ön­álló gazda 5 holdon, mai birtoka 57 hold. Résztvett a világháborúban, ;iz orosz fronton harcolt és hadifogságot is szenvedett. Községi képviselő, a magyal párt alapító tagja. Neje Renczes 1 Mária, gyermekei: Frnő-Andor és Jolán. Kis» Ede pékmester, Ögyalla. 1889­ben született Andóclon. Szakmáját Ara­nyosmaróton tanulta ki, azután mint segéd Cegléden, Érsekújváron és Ara­nyosmaróton dolgozott. 1939-ben önálló­sította magát Ógyallán. 1910—1918-ig, ka­tonai szolgálatot teljesített, a világhá­borúban a balkán fronton küzdött. Ipar­testületi tag. Neje nemes Bakovecz Éva, gyermekei: Erzsébet, Pál, Magda, Lász­ló és Ede. Kiss János ref. lelkipásztor, Csilíz. patos. Itt született 1892-ben ősi nemesi családból. A pozsonyi evang. líceum­ban érettségizett, azután elvégezte a teológiát, ig 1 1 — 15-ben a németországi Westfáliában és Bielefeldben belmisz­sziói intézetben volt. Diplomáját igé­ben kapta. Ezután a következő helye­ken teljesített lelkészi szolgálatot: Szent­györgyvölgy, Ágó, Bakonyszentkirály, Győr, Nagyigmántl. 1920-ban visszatért szülőfalujába, Csilizpatosra mint rendes lelkész. A megszállás alatt minden ma­gyar ügyet támogatott. A Csilizközi Hír­lap cikkírója volt. Egy évtizednél hosz­szabb ideig ügyvezetője volt a helyi Szö­vetkezetnek. Felesége Goldsand Margit, aki a világháborúban önkéntes ápolónő volt és ezüst vöröskeresztem ériemmel tüntették ki. Két gyermeke van. Sógora, Goldsand Sándor hősi halált halt. Kiss Jenő ref. lelkész, Beregrákos.. 1884-ben született Ungváron. A közép­iskolát szülővárosában, a teológiát Sá­rospatakon végezte. Lelkészi működését Ungváron kezdte el. Hat évig Mezőgecse lelkésze volt, I923 óta pedig Beregráko­son lelkész. A csehek 1938 novemberé­ben elűzték családjával együtt és csak Kárpátalja felszabadítása után foglalhat­ta el újra az állását. Felesége Kiss Mar­git, gyermekei: Erzsébet férj. Horváth Jánosné, Jenő füszerkereskedő, Margit, Lajos egyet, hallgató és Márta. Kiss Jenő borbély és fodrász m., ,Vo­lóc. 1902-ben született Munkácson. Itt tanulta ki a szakmáját, mint segéd Bu­dapesten, Nápolyban és Firenzében is dolgozott. 1933-ban önállósította magát, de magyarsága miatt a csehek kiutasí­tották. 1939 május elsején nyitotta meg jelenlegi üzletét. Neje Mokány Erzsébet, gyermekei: Valéria, Ervin és Jenő. Kiss József Máv pályamester, Volóc. 1907-ben született Érden. Polgári is-) kólát végzett, azután kitanulta a gép­lakatos ipart. Elvégezve a lokomobil-tan­folyamot, bércséplést vállalt. 1926-ban a Délivasut szolgálatába lépett a siófoki, osztálymérnökségnél, majd 1932-ben a: Máv.hoz került. Több osztálymérnök­ségnél működött mint pályamesterjelölt. 1936-bctn pályamesterré nevezték ki, — 1939 májusa óta a volóci szakaszt ve­zeti. Neje Galácz Magdolna, leányai:. Magdolna és Márta. Kiss Nántídor ny. törzsőrmester, Ga­lánta. 1888-ban született Taksonyfalván. Budapesten járt középiskolába majd a Máv. azután a pénzügyőrség kötelékébe lépett. Aktív katonai szolgálatot telje­sített a pozsonyi 72. gy. e.-ben, azután továbbszolgált. Résztvett a világháború­ban, a montenegrói, szerb és olasz fron­ton harcolt és három izben megsebesült. 1917-ben nyugalomba vonult törzsőrmes­teri rangban és Pozsonyban mint kan­tinos működött. Kitüntetései: arany, nagyezüst és bronz v. é., Kcsk stb. A megszállás alatt a magyar párt oszlopos tagja volt és a Felvidék visszacsatolása alkalmából el kellett menekülnie. .Aj Hadirokkantak Szövetségének járási ügyvezetője. Neje Langhans Valéria, —• gyermekei: Irén, Aranka, Gabriella és Lili. Kiss Nándor rk. ig. tanitó, Várkony. 1896-ban született Nagybodakon sopron­— 96 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom