Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
Tájszépségek a Kárpátalján
Jelzi, hogy ősi honod Drága határa ez itt! Itt hangzott egykor Riadó csatakürtje Lehelnek. Nagy Rákóczink itt Hullatta búcsú könnyét. Szent kegyelet tüze gyúl Itt mindén csipkebokorban! Oldozd meg saruid: Szent hely ez itt, ahol állsz. 1896. Valóban szent ez a hely, melyhez mint a hithű muzulmán a Kaabakőhöz, csak födetlen főve C oldott saruval közeledhetünk. Templom ez, hol nem hangozhatik más szó, mint imafohász. Oítár ez, meïyer» nem 1 lehet más az áldozat, mint a Nagyok iránti hálás szeretet, megszentelő emlékezés! * És emlékezünk! Közelünkben sudár fenyőszá'ak emelkednek a magasba. Virágtól terhes a selymes füvű hágó oldala. A fűből, fából, virágból egy hőskor fenséges légköre árad 1. Eszünkbe jut a honfoglalás története: az új haza keresése, a titáni harcok kora, a meghódított föld birtokbavétele. Gyönyörű, lélekemelő, büszkeségre gerjesztő hősi regék, amint azt elképzelték első krónikásaink s amint az színes, eleven képekben él minden honfi szívben! Ahogy így elmé'ázunk a multak fölött, mintha táncoló, sziporkázó szín- és fényfoltok, egy csodásan nagyszerű képpé tömörülné^oekl Mintha táborkarával elénk toppanna a legendák hőse, a hazátszerző Árpád s látnók, amint az ősi föld küldöttei hódolattal" jelennek meg a Vezér előtt és hódolatuk jeléül hozzák mindazt, ami egy nomád népnek kedves lehet: selymes füvet, édes vizet, acélos kalászt termő fekete földét! Eloszlik a tündéri kép. Csak a lombokon, virágpártákon rezegő fénytükrök élnek tovább, hogy glóriát fonjanak a táj fölé. Megsimogatjuk az emlékkövet. Bevéssük nevünket egy fenyőtörzsbe és a viszontbírás boldog örömével búcsúzunk a tájtól, melynek képe nem fog a lelkünkből, emlékünkből kimosódhi soha... soha! III. Felsővereckétől a Szinevérí tengerszemig. Ahol a Latorca vize hirtelen északnak fordul, kétfelé ágazik az országút, Az egyik a Latorca völgyében Alsóverecke felé fut tovább, a másik a Sztawka-patak völgyébe nyomul és Felső-Vereckén át, azzal ellenkező irányban kígyózik Drohusócig. Bár a Felső-Verecke és Drohusóc közötti útszakasz több mint négy kilométer hosszú, még 1 sem 1 lehet észrevenni, hoí kezdődik az — 592 — 35
